8 °C Budapest
Pénzügyek és gazdaság koncepció.Közelkép egy könyvelő vagy bankár számításokat végző üzletasszony kezéről.

Komoly gondok fékezik a magyar gazdaság bővülését: megszólaltak a szakértők

2025. november 10. 09:27

A magyar gazdaság teljesítménye jelentősen elmaradt a kormányzati várakozásoktól, az első kilenc hónapban mindössze 0,2-0,3 százalékos bővülést mutatott. Szakértők szerint strukturális problémák húzódnak meg a háttérben, bár a jövőben még jöhetnek pozitív fordulatok.

A harmadik negyedév adatai ismét csalódást okoztak, hiszen a magyar gazdaság gyakorlatilag stagnált az előző negyedévhez viszonyítva. Bár éves összevetésben 0,6 százalékos növekedést mértek, ez regionális összehasonlításban továbbra is gyengének számít.

"A visegrádi országokkal összevetve a magyar gazdaság teljesítménye továbbra is szerénynek mondható" – értékelte a helyzetet Béri Zsófia, a VIG Alapkezelő portfólió menedzsere a 24.hu megkeresésére.

A Központi Statisztikai Hivatal különböző számítási módszerei egybehangzóan azt mutatják, hogy 2025 első kilenc hónapjában mindössze 0,2-0,3 százalékos bővülést ért el a hazai gazdaság. Ez jelentősen elmarad a miniszterelnök által januárban beharangozott "repülőrajttól", amely Orbán Viktor szerint legfeljebb fél éves késéssel, de mindenképpen bekövetkezik.

"A repülőrajt elmaradt, de csak egyelőre" – nyilatkozta Pogátsa Zoltán közgazdász, aki szerint "nem kizárt, hogy bekövetkezik valamiféle nagyobb fellendülés a nagy autóipari beruházások teljes volumenű termelésének beindulásával, csakhogy most már látszik, hogy ez a «berobbanás» nem idén fog megtörténni."

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A szakértő véleménye szerint a gyenge teljesítmény mögött strukturális problémák húzódnak meg, amelyek az egész magyar gazdasági modell működését érintik, ugyanakkor a jövőben még okozhat pozitív meglepetéseket is a gazdaság.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
Holdblog  |  2026. március 20. 10:38
A CEO nyaral, de mi Viktorral éhbérért is! Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A...
ChikansPlanet  |  2026. március 20. 08:00
2024-ben Stockholmban teszteltek először egy hidrofil kompot, ami egy friss jelentés szerint akár 94...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 20. péntek
Klaudia
12. hét
Március 20.
A verebek világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. március 20. 20:28