Mélyszegénységben élő emberek bankszámláit felhasználva mosta a pénzt a gyanúsított, szökés és befolyásolás veszélye miatt előzetesbe került.
Brutál adósságspirálra figyelmeztet Pogátsa Zoltán: erre számíthatnak az Otthon Start program igénylői
Pogátsa Zoltán közgazdász szerint a kormány új, 3%-os kedvezményes lakáshitele csak felszíni megoldást kínál egy évtizedek óta súlyosbodó lakhatási válságra. A szakértő így fogalmazott: a lakásárak elszálltak, a bérek elmaradtak, és miközben egy teljes generáció záródott ki a piacról, a valódi okokat továbbra sem elemezzük – csupán gyors beavatkozásokkal próbáljuk orvosolni a tüneteket.
Az új kormányzati lakástámogatási program, amely 3%-os kamatozású kedvezményes hitelt kínál első otthon megvásárlására, jelentős társadalmi és gazdasági problémákra próbál választ adni – legalábbis a szándék szintjén. Pogátsa Zoltán közgazdász az ATV műsorában osztotta meg véleményét az új intézkedésről és a magyar lakáspiac évtizedes válságjelenségeiről.
Pogátsa szerint a kormány azzal a ténnyel próbál szembenézni, hogy az elmúlt 10–15 évben Magyarországon emelkedtek legnagyobb arányban a lakásárak az Európai Unión belül – miközben a bérek nem követték ezt a trendet. „Egy teljes generáció, a huszonévesek, akik most családalapításban gondolkodnának, egyszerűen kiárazódtak a lakásvásárlásból” – hangsúlyozta.
Az új hitelkonstrukció célja tehát az lenne, hogy a fiatalok ismét esélyhez jussanak az első otthon megszerzésére. Azonban Pogátsa úgy véli, hogy az eszköz korlátozott hatású:
Budapesten gyakorlatilag nem lehet mit kezdeni 50 millió forinttal – ami a program felső korlátja. Ez ma már sokszor csak egy lepukkant panelre elég.
Miért szálltak el az árak? Nincs kielégítő válasz
A közgazdász szerint továbbra sincs kielégítő magyarázat arra, miért pont Magyarországon szöktek így az egekbe az ingatlanárak. Bár a korábbi támogatási formák – mint a CSOK – keresletélénkítő hatása ismert, az árak emelkedése nincs arányban a jövedelmekkel. „Ez az ellentmondás szerintem nincs feloldva. Mentek fel az árak, miközben nincs érdemi fizetőképes kereslet mögöttük. Még a szakértők sem tudják pontosan, mi történik.”
Energetikai csapda: elavult otthonok és rezsiprobléma
Pogátsa arra is felhívta a figyelmet, hogy a lakhatási válság nem csupán árkérdés. A magyar lakásállomány energetikai szempontból is rendkívül elavult. „A rezsicsökkentés azért vált szükségessé, mert az otthonok jelentős része olyan rossz állapotban van, hogy a fűtés-hűtés szó szerint az utcát melegíti.”
A témában korábban részletes interjút is készített a Pénzcentrum:
Kevés építkezés, strukturális hiányosságok
A szakértő emlékeztetett rá, hogy Nagy Márton gazdasági miniszter szerint évi 50 ezer új lakásra lenne szükség a megújuláshoz – ehhez képest tavaly alig 9 ezret építettek. Még a legsikeresebb évben sem haladta meg a 25 ezret az új lakások száma. „Ezek hosszú távú, strukturális problémák. Ezért nem elég egy gyors fix.”
A hitelfelvétel semmire nem megoldás
Az új programmal kapcsolatban Pogátsa hangsúlyozta: habár a 3%-os kamat kedvezőnek tűnik, a hitelfelvétel tovább növelheti a lakosság eladósodottságát.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Mint fogalmazott:
Ez is csak hitel, miközben már most óriási a lakossági kitettség a hitelek terén
A közgazdász szerint a valódi megoldás nem a támogatási eszközök bővítése, hanem a bérszínvonal érdemi emelése lenne. Kiemelte: a lakásárak már közelítik a nyugati szintet, de a bérek messze elmaradnak. A hosszú távú, fenntartható megoldás az, ha a fizetések zárkóznak fel – ehhez viszont oktatási, egészségügyi és gazdaságszerkezeti reformok kellenének.
Pogátsa hiányolja a mélyreható elemzéseket, amelyek feltárnák, miért következett be ez a különösen gyors árrobbanás Magyarországon. „Mint az árstop esetében, most is a tünetet kezeljük – de nem értjük meg az okokat.”
Várható hatás: kisebb városokban lehet élénkülés
Végül azzal kapcsolatban, hogy a kedvezményes hitel újabb áremelkedést indíthat-e el, Pogátsa visszafogottan nyilatkozott: „Budapesten nem várok nagy hatást, egyszerűen túl alacsony a plafon. Talán kisebb városokban, Debrecenben, Szegeden – ahol az autóipari beruházások már most is felverték az árakat – lehet némi mozgás.”
Címlapkép: Szigetváry Zsolt, MTI/MTVA
Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről
Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani. A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?
Így vezetik be fű alatt az eurót Magyarországon: már javában tart a folyamat, nem lehet megállítani?
A legnagyobb hazai ingatlanközvetítők tapasztalatai szerint az eurós árképzés elsősorban a budapesti befektetői piacra és a Balaton környékére jellemző.
Ilyen lakásokban senyvednek magyarok milliói: siralmas a helyzet, ez már tényleg a lakáskatasztrófa?
Magyarország lakóingatlan-állományának jelentős része energetikailag korszerűtlen.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







