Az Európai Unió új stratégiát dolgozott ki a kritikus nyersanyagokhoz való hozzáférés biztosítására.
Az OTP Bank és több más piaci szereplő alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybírósághoz a „kamatstop-rendelet” módosítása miatt. A bankok szerint a jogszabály szükségtelenül és aránytalanul avatkozik be a magánjogi jogviszonyokba, ezért kérik a rendelkezések Alaptörvénnyel való összeegyeztethetőségének vizsgálatát, írja a Portfolio.
Az OTP Bank közleménye szerint a benyújtott panasz szorosan kapcsolódik a május 30-án indított, hasonló eljáráshoz, ezért a bank kérte az ügyek egyesítését. A panasz tárgya a 2009. évi CLXII. törvény veszélyhelyzetben történő eltérő alkalmazását szabályozó kormányrendelet, illetve annak 2025. május 26-i módosítása.
A bankok álláspontja szerint a rendelet a magánjogi jogviszonyokba alkotmányossági megalapozottság nélkül avatkozik be utólag, szükségtelenül és aránytalanul. Kérik az Alkotmánybíróságot, hogy állapítsa meg a rendelet rendelkezéseinek, illetve annak ismételt meghosszabbításainak Alaptörvénybe ütközését.
Az ügy előzményeként a Bankszövetség több tagja – köztük az OTP, az Erste, a K&H és a Raiffeisen – szintén alkotmányjogi panaszt nyújtott be a kamatstop rendelkezései ellen, de a kormány júniusban ismét meghosszabbította a kamatstopot 2025. december 31-ig.
A Magyar Nemzeti Bank korábban rámutatott, hogy a kamatstop ugyan csökkenti az adósok törlesztőterheit, de hátrányos következményekkel járhat: gyengíti a monetáris transzmissziót, közvetlen veszteséget okoz a bankoknak, és növeli az erkölcsi kockázatot. Továbbá indokolatlan előnyt biztosít a magasabb kockázatot vállaló, változó kamatozású jelzáloghitelek tulajdonosainak.
JÓL JÖNNE 3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 64 021 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,68%), de nem sokkal marad el ettől az ERSTE Bank (THM 10,83%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Jelenleg mintegy 7 ezer olyan hosszú kamatperiódussal rendelkező jelzáloghitel-szerződés van, amelynek kamatfordulója a kamatstop időtávjára esik, de a kiterjesztés után sem tartozik a kamatstop hatálya alá.
-
Adatvezérelt energiakereskedelem és AI-transzformáció: ezek az Audax Renewables jövőévi célkitűzései
A Pénzcentrum Pap Gabriellát, az energetikai vállalat ügyvezető igazgatóját kérdezte.
-
Megindult az MBH Bank részvények igénylése (x)
A lakossági befektetőket egyszerű folyamat és árkedvezmény is várja a bank részvényigénylésében.
-
Megéri-e a KKV-nak napelembe fektetnie? (x)
Energiaválság és kiszámíthatatlan költségek
-
Szigetüzem egyszerűen: megbízható Pramac megoldások (x)
A stabil energiaellátás ma már nem luxus, hanem alapfeltétel – legyen szó otthonról, vállalkozásról vagy mezőgazdasági telepről.








