14 °C Budapest
Tűzijáték és bokeh szilveszterkor és másolási térben. Absztrakt háttér ünnep.

Jó hír érkezett: júliusban tovább szárnyalt a BUX

2025. augusztus 1. 20:01

A nyár második hónapja is pozitívan telt a Budapesti Értéktőzsdén, hiszen a BUX index első alkalommal érte el a 100 000 pontos lélektani határt, amely végül 3,7 százalékos növekedéssel 101 244,5 ponton zárt. Az azonnali részvénypiac összforgalma 271 milliárd forintot tett ki, ami napi átlagban 11,8 milliárd forintos, mérsékeltebb aktivitást mutat. A legnagyobb forgalmat júliusban is az OTP Bank, a Richter Gedeon és a MOL papírjai generálták, míg a befektetési szolgáltatók közül ezúttal a WOOD & Company emelkedett ki, akit a Concorde és az ERSTE követett.

Továbbra is a vámháború az egyik legfőbb tényező, amely mozgatja a globális részvénypiacokat, ugyanakkor július végéhez közeledve az ázsiai tőzsdék jelentős emelkedést mutattak azt követően, hogy az Egyesült Államok és Japán között egy átfogó kereskedelmi megállapodás jött létre. A hónapot több amerikai nagyvállalat (Tesla, Alphabet, Amazon.com) és nemzetközi nagybank (UniCredit, Deutsche Bank, Raiffeisen) második negyedéves gyorsjelentései színesítették.

A BUX júliusban 3,7 százalékos növekedést mutatott az előző hónaphoz képest, a havi záróértékek tekintetében pedig 101 244,5 ponttal új csúcsot ért el. A hónap során a történelmi mérföldkő elérése mellett a napi rekord is megdőlt, a vezető részvénymutató július 25-én 101 380,77 ponton fejezte be a kereskedést. A BÉT további meghatározó indexei is erősödtek: a régiós nagyvállalatokat követő CETOP NTR index értéke 2 149,8, míg a kisebb, innovatív cégeket reprezentáló XTEND indexé 1 539 pont lett a hónap végére.

A vezető blue chipek közül továbbra is az OTP Bank papírjai iránt mutatkozott a legnagyobb befektetői érdeklődés 179,5 milliárd forint értékben, ezt követte a Richter 34,5 milliárd, valamint a MOL 31,1 milliárd forinttal. A kis- és közepes kapitalizációjú vállalatok között az ÉPDUFERR Nyrt. részvénye emelhető ki, amely július végére 110,3 százalékot emelkedett.

Az azonnali részvénypiac mérsékeltebb, 271 milliárd forintos összforgalmat produkált júliusban a korábbi hónapokhoz képest, amely a napi átlagot tekintve 11,8 milliárd forintot jelent.

A brókercégek rangsorában a WOOD & Company végzett az élen 158,7 milliárd forintos részvényforgalommal, mögötte a Concorde és az ERSTE értékpapír-forgalmazók 124 és 96,5 milliárd forint értékben bonyolítottak forgalmat.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

A Budapesti Értéktőzsde nemzetközi kapcsolaterősítése révén is erősítette pozícióját a régiós tőkepiacok élvonalában. Az Abu-Dzabi Értéktőzsde (ADX) és a BÉT egyetértési megállapodást kötött. A partnerség célja, hogy megerősítse a magyar és az emirátusi piacok közötti kapcsolatot, ösztönözze az új pénzügyi termékek – például ETF-ek és indexek – közös fejlesztését, valamint vizsgálja a kettős bevezetés lehetőségeit.

Kutatás a PMÁP-kamatok befektetési lehetőségeiről

Az elmúlt mintegy 6 hónapban a kereskedelmi bankok versenyre keltek a lakossági állampapírokból (különösen a Prémium Magyar Állampapírból - röviden PMÁP) befolyó kamatok befektetési lehetőségeiért. Sokszor egymásra licitálva kínáltak és kínálnak a különböző típusú számlák (hagyományos bankszámla, értékpapírszámla, TBSZ, NYESZ) nyitásáért anyagi jutalmat, juttatást vagy visszatérítést a maguk sajátos és egyedi módján. A juttatásokért az ügyfeleknek természetesen különböző feltételeket kell teljesíteniük, nincs ingyen ebéd, ahogyan szokták mondani.

A kérdés az, találkoztál-e ilyen jellegű számlanyitási akciókkal? Részt vettél bennük?

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. május 18. 20:35
Adóhátralék miatt végrehajtási eljárást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a New Land Media és a...
Bankmonitor  |  2026. május 18. 16:46
Az Államadósság Kezelő Központ Zrt (ÁKK) tájékoztatása alapján két nagyon fontos lakossági állampapí...
Holdblog  |  2026. május 18. 09:37
Az új kormány legnagyobb tétje nem az lesz, mennyi pénzt tud visszaszerezni az elszámoltatásból, han...
Kasza Elliott-tal  |  2026. május 17. 13:29
2024 végén elemeztem, és '25 januárjától követem. Elrepült hipp-hopp 16 hónap, és máris érdemes ráné...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. május 19. kedd
Ivó, Milán
21. hét
Május 19.
Forrásvizek napja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom