26 °C Budapest
Budapest, 2025. január 20.Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter beszédet mond a XXI. Század Intézet és a Mathias Corvinus Collegium Sikeres magyar elnökség 2024 - Esély az Európai Uniónak című budapesti konferencián 2025. január 20-á

Keményen üzent a boltoknak Nagy Márton, jöhet az árstop: a 6 nagy lánc közül csak 2 tett érdemi árvállalást

2025. március 8. 11:29

Nagy Márton szerint az infláció továbbra is komoly kihívás, de a kormány komplex akciótervvel küzd az árnövekedés ellen. A hat nagy üzletlánc közül kettő tett olyan árcsökkentő vállalást, amelyet a kabinet elfogadhatónak tart. A miniszter hangsúlyozta, hogy a tárgyalások még zajlanak, de a kormány szükség esetén további lépéseket is kész bevezetni az árak letörése érdekében. Minderről szó lesz majd a Portfolio RETAIL Day-en is április 2-án - jelentkezés és minden további információ ITT!

Nagy Márton „A gazdasági áttörés éve” címmel tartotta előadását a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Gazdasági Évnyitó rendezvényén, amelynek kezdetén kiemelte, hogy az év elején egymást érték a meglepő gazdasági lépések az Egyesült Államok részéről, amelyek a globális gazdaság újrasúlyozását indították el. Ennek eredményeként az államok fejlesztő állammá váltak vagy válnak. Míg Kína már korábban ebbe az irányba lépett, az Egyesült Államok most csatlakozik, és Németország is hasonló döntéseket hozott - írja tudósításában a Portfolio.

A miniszter hangsúlyozta:

„A jövő a fejlesztő államoké.”

Ezután az amerikai intézkedéseket sorolta fel:

  • Egy 1000 milliárd dolláros technológiai beruházást jelentettek be.
  • Védővámokat vezettek be, az adópolitikában viszonosságot alkalmaznak, és elősegítik a gyárak visszatelepítését az Egyesült Államokba.
  • Adókat és állami kiadásokat csökkentenek, várhatóan 4500 milliárd dolláros adócsökkentés és 2000 milliárd dolláros állami adócsökkentés valósul meg.
  • Németország gazdaságpolitikájával kapcsolatban megjegyezte, hogy véget ért a fiskális konzervativizmus.

Kiemelte, hogy ez sokakat meglepett, hiszen megszűnt az adósságfék, és 500 milliárd eurós alapot hoztak létre infrastruktúra-fejlesztésre, amelyhez a védelmi kiadások növelése is társul.

„Évente a GDP 2%-a megy be ennek nyomán a német gazdaságba” – említette meg. Összegzésként rámutatott: Kína után az Egyesült Államok és Németország is aktívan részt vesz a gazdasági világversenyben. „Nem értem” – utalt arra, hogy szerinte Brüsszel nem lép érdemben gazdasági téren.

A nemzetgazdasági miniszter arról is beszélt, hogy fordulat következett be a magyar gazdaságban, és több kulcsfontosságú mutatót említett, köztük a foglalkoztatást, a reálbérek alakulását, a fogyasztást, a turizmust, a hitelezést, valamint a lakás- és autópiacot.

Őrület van a lakáspiacon, ez a prémium magyar állampapír hatását is mutatja

– fogalmazott. Rövid távon a legnagyobb kihívásnak az inflációt nevezte.

„A kérdés a következő: vissza tudtuk-e adni a lakosságnak azt, amit az infláció elvett?” – tette fel a kérdést, majd meg is válaszolta: szerinte igen. Hangsúlyozta, hogy három év alatt sikerült visszaadni a lakosságnak az infláció által elvett összegeket, és megvalósult a reálbérek növekedése.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Külön kiemelte, hogy „a minimálbéreseknél adtuk vissza ezt a kompenzációt a legerősebben”, amit grafikonokkal is szemléltetett.

Az inflációs kilátásokról szólva arra figyelmeztetett: „Az infláció sose nyugszik, jön vissza.” A legfrissebb adatok szerint az élelmiszerinfláció meghaladhatja a 7%-ot, és februárra is hasonló szintet vár.

A kormány egy háromlépcsős akciótervvel lép fel az árnövekedés ellen, amely az önkéntes árcsökkentést, a haszonkulcs-korlátozást és végső esetben hatósági árak bevezetését foglalja magában.

„Ez a harmadik pont még messze van, a tárgyalások zajlanak a szereplőkkel” – jegyezte meg. A miniszter szerint néhány nagy üzletlánc már ajánlatot tett:

"6 nagylánc közül 2 adott olyan értékelhető vállalást, ami elfogadható a kormánynak. Van még fél hetük.”

A magyarországi élelmiszerárakat a ragadós körömfájás betegség is befolyásolhatja. Megoldásként említette a nyugdíjasoknak szánt áfa-visszatérítést.

A miniszter ismertette, hogy euróban számolva Magyarország jelenleg az EU-ban a 18. helyen áll az effektív minimálbér tekintetében. Ugyanakkor „nagy esély van rá, hogy 2028-ra Magyarország eléri az 1000 eurós minimálbért” – mondta. Elmondása szerint a minimálbér-emelés hatása az országos átlagbérre is kihat, annak 20-30%-ában érvényesül.

Címlapkép: Máthé Zoltán, MTI/MTVA 

Jelentem Mégsem
1 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
kiadó szobák
5 hónapja
tök egyszerű lenne a kormánynak a megoldás az infláció mérséklésére hogy eu-s szinten maradjon: ne lopj, ne pazarolj, vezess be eurót - de ez már nem bidzsisztan lenne..
0
0
NEKED AJÁNLJUK
Gyengült a forinő hétfő reggelre

Minimálisan gyengült a forint árfolyama hétfő reggel a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2025. augusztus 21. 10:31
In recent months, a growing number of leaked documents and internal information have suggested that...
MNB Intézet  |  2025. augusztus 21. 10:22
Egy modern bankjegy tulajdonosa nem követelhet semmi "értékesebbet" az államtól a pénzéért cserébe....
Holdblog  |  2025. augusztus 21. 06:25
Rengeteg erőforrást használunk fel olyan ételek előállítására, szállítására, feldolgozására és csoma...
Kasza Elliott-tal  |  2025. augusztus 15. 20:50
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a he...
Temérdek magyar él óriási tévhitben: azt hiszik, olcsón vásárolnak, pedig így sokkal jobban megérné

"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.

Megelégelték a fővárost, a Mátrába költöztek: lesajnált csodakertet próbál megmenteni a fiatal pár

Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?

Három kiló ruháért másik három kilót kapsz - így forgasd fel a ruhatáradat! (x)

Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2025. augusztus 21. csütörtök
Sámuel, Hajna
34. hét
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?