4 °C Budapest
Szavazóláda a szavazatot leadó személlyel.

Ez várható Parragh László utódjától: örülhetnek végre a munkáltatók?

2024. október 31. 23:02 1 perc

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara október 30-án tartott tisztújító küldöttgyűlése Nagy Eleket választotta a szervezet új elnökévé. A megmérettetésen Nagy Elek 121 voksot kapott, Parragh László leköszönő elnökre 67-en szavaztak. Az új elnök megbízatása négy évre szól - olvasható a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara közleményében.

Nagy Elek az MKIK új elnöke elmondta, hogy - az eddig elért eredmények magtartása mellett - az együttműködésben, a közös gondolkodásban és a tudásalapú döntésekben hisz. A Nagy Elek által meghirdetett program lényege, hogy a kamara minden erejével segítse a vállalkozásokat és támogassa versenyképességüket, valamint támaszkodjon a területi kamarákban felhalmozott nagy értékű tudásra.

A kamara folytatja a kormányzattal megkezdett együttműködést és élni fog a szakmai javaslattétel lehetőségeivel. Bízik abban, hogy közösen, együttműködve megvalósítható a magyar kamarai rendszer reneszánsza. Elmondta, míg annak idején a reneszánsz középpontjában az ember állt, a megújuló kamara középpontjában a vállalkozások állnak.

A küldöttgyűlésen megválasztott elnök megköszönte a kamarai közösség bizalmát, a kampányban részt vevő munkatársai, valamint vármegyei és városi kamarai partnerei közreműködését és külön köszönetet mondott Parragh Lászlónak 24 éves elnöki munkájáért.

Címlapkép: Getty Images

Jelentem Mégsem
0 HOZZÁSZÓLÁS
Csak bejelentkezett felhasználó szólhat hozzá. Belépés itt!
A kommentkezelési szabályzatot itt találod.
Még nincsenek hozzászólások. Legyél te az első!
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Összkép  |  2026. november 7. 19:30
Meglepő a kép, ha időbeli és nemzetközi összehasonlításban nézzük a fontos makromutatókat. Milyen is...
Holdblog  |  2026. november 7. 07:00
Emelkednek a hozamok a világban. Nem ímmel-ámmal, hanem rendesen, mintha nem lenne holnap. Az okokka...
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 8. 16:06