Oroszországban még mindig több olyan nagybank működik, amelynek anyavállalata Magyarországon is jelen van.
Idén 1,8-2,2 százalékkal bővülhet a magyar gazdaság, jövőre pedig a 3,5 százalékos növekedés mindenképpen elérhető - mondta a pénzügyminiszter szerdán a TV2 Mokka című műsorában.
Varga Mihály szerint "jó hír" európai összevetésben az éves növekedés, Portugáliát és Spanyolországot leszámítva mindenkit megelőzött Magyarország a második negyedéves növekedési adatok alapján. Hozzátette: az orosz-ukrán háború még mindig rányomja a bélyegét az európai gazdaságokra, ahogy a versenyképességi problémák és a magas energiaárak is hatással vannak rájuk.
A német gazdaság gyengélkedése a magyar gazdaságot is lehúzza, a német modell jelentős kihívásokkal küzd, válságban van - jegyezte meg. Remélhetőleg a következő félév már arról fog szólni Németországban is, hogy nulla fölé kerül a gazdaság növekedése, és ez "meg tudja húzni" Európát is.
A jövőt illetően a tárcavezető optimista, mert minden nemzetközi felmérés jelentős növekedést jósol a magyar gazdaságnak. Az év második felében bővülni fog a gazdaság, ugyanakkor meghatározó lesz, hogy mi történik Amerikában.
Varga Mihály közölte: 3,5 százalékos növekedés 2025-ben mindenképpen elérhető, idén 1,8-2-2 százalékos növekedés reális. A növekedést támogatja a reálbérek emelkedése, amely 9 hónapja tart, emellett bővül a fogyasztás is. "Javuló optimizmust lehet feltételezni", stabilak a növekedési kilátások - fejtette ki.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
A hitelminősítőktől május-júniusban befektetésre ajánlott kategóriát kapott Magyarország, a júniusi kormányzati intézkedések segítik a pozitív értékelések fenntartását ősszel is - mondta Varga Mihály.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







