20 °C Budapest
Stock photo

Elég hamar kifogyhat a szufla a forintból: már láthatáron a 420-as euróárfolyam?

2023. november 13. 09:05

A forint a jövőben várhatóan gyengülő pályán marad, korrigálva jelenlegi túlértékeltségét. Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása. Az Egyensúly Intézet szerint 2024-ben visszatérhet 400 fölé az euró árfolyama, 2025-ben pedig akár a 420-at is megközelítheti.

Az infláció fokozatos mérséklődése lehetővé teszi a jegybank számára, hogy fokozatosan csökkentse az irányadó kamatot, a forint sérülékenysége azonban csak óvatos kamatvágásokat tesz lehetővé - írja a Portfolio az Egyensúly Intézet friss elemzése alapján. Így a csökkenő infláció és a magasan tartott alapkamat következtében a reálkamat szintje 2015 után először 2023 második negyedévében érkezett pozitív tartományba. Az MNB az elmúlt hónapokban többször hangsúlyozta, hogy a pozitív reálkamat tartósan fennmaradhat, támogatva a forintot.

Mindemellett az MNB egy 2023. júliusi tanulmányában kifejtette, hogy a megváltozott gazdasági környezetben a forint gyengülésének nincs gazdaságélénkítő hatása, miközben a korábbiaknál fokozottabban hat az infláció erősödésére. Ez éles irányváltásként is értelmezhető, amennyiben arra utal, hogy az MNB a jövőben fokozottabb figyelmet fog szentelni az árfolyam stabilitásának fenntartására.

Mindezek alapján az Egyensúly Intézet a kamatcsökkentési ciklus eddigi ütemének lassulására számít: az idei év végéig a kamat 11,5 százalékra, majd 2024 végére 8 százalékra, 2025 végére pedig 6 százalékra csökkenhet

- írják a szakértők, akik szerint a forint leértékelődése nagy valószínűséggel folytatódni fog, de az elmúlt években látott dinamikához képest visszafogottabb marad. A 2022 végén tapasztalt mélypontot követően a forint euróhoz viszonyított árfolyama dinamikus erősödést követően a 380–390 forintos sávban stabilizálódott, az árszínvonal ezzel párhuzamos növekedése pedig jelentős reálfelértékelődéshez vezetett.

Ugyanakkor az intézet szerint a a forint jelenleg túlértékelt: a reálárfolyam az egyensúlyi szint felett helyezkedik el, ami rontja az exportőrök és a fogyasztók helyzetét, így hűti a gazdaságot és segíti a dezinflációt.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Az elemzés szerint a forint a jövőben várhatóan – a nemzetközi befektetők által igényelt magasabb kockázati prémiummal összhangban – gyengülő pályán marad, korrigálva jelenlegi túlértékeltségét. Ennek fő oka a vonzó kamatkülönbözet fokozatos megszűnése, illetve az EU-s források körüli bizonytalanságok további fennmaradása. A leértékelődés azonban továbbra is mérsékelt lesz, mivel a bejelentett nagy volumenű közvetlen külföldi befektetések és az ezek nyomán is fellendülő export biztosítja a kellő devizabeáramlást.

Az euró átlagos árfolyama 2024-ben várhatóan a 393–403, 2025-ben pedig a 406–419 forintos sávban lesz

- áll az elemzésben.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. szeptember 25. 09:56
Költsenek többet, tegyenek félre kevesebbet, vállaljanak több gyermeket - a kínai gazdaság gondjaira...
Bankmonitor  |  2026. szeptember 25. 08:57
2026 második negyedévében csökkent a hazai bankautomaták száma annak ellenére, hogy a bankokat jogsz...
ChikansPlanet  |  2026. szeptember 25. 08:00
A városi zöldterület önmagában nem egyenlő az élőhellyel. A kutatások egyre inkább azt mutatják, hog...
KonyhaKontrolling  |  2026. szeptember 25. 07:40
Már sokat írtam arról, hogy a megtakarítási egységgel egybekötött biztosítás nem jó konstrukció. Leg...
NAPTÁR
Tovább
2026. szeptember 25. péntek
Eufrozina, Kende
39. hét
Szeptember 25.
Kutatók éjszakája
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?