0 °C Budapest
Detail of a man holding a smoking cigarette in his hand.

Illegális cigarettagyártót fogtak Szabolcsban: hihetetlen, mekkora tételben csalta az adót

2023. szeptember 29. 10:30

Költségvetési csalás elkövetésének gyanúja miatt indítottak eljárást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal munkatársai egy Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei lakossal szemben, aki otthonában gyártott cigarettát - közölte a NAV.

Történt, hogy Kékcse településének határában ellenőriztek egy magyar gépjárművet a járőrök, ami ugyan jövedéki terméket nem szállított, de a kocsit vezető nő azt mondta, hogy otthonában meglelik, amit keresnek. A 44 éves asszonyt így hazáig kísérték az egyenruhások és a padlástól a fészerig mindent átvizsgáltak.

A pénzügyőrök ennek során közel nyolcvan kilogramm szárított dohánylevelet és egy dohányvágó gépet is találtak. Az ellenőrzéskor arra is fény derült, hogy az asszony lakótársa az illegálisan begyűjtött levelek tulajdonosa. Az 50 éves férfi azt mondta, hogy a földeken maradt dohányleveleket összeszedte, megszárította, hogy az ebből készült füstrudakkal kiszolgája majd családját.

A pénzügyőrök a gépet és az alapanyagot is lefoglalták és jövedéki törvénysértés miatt is eljárást indítottak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. február 3. 13:34
Egy helyen lesznek elérhetők a közönségkedvenc műsorok.
Bankmonitor  |  2026. február 3. 10:45
Decemberben 268,78 milliárd forint lakáshitelre kötöttek szerződést a magyarok. Ez nem rekord, de íg...
Holdblog  |  2026. február 3. 09:30
Az elmúlt időszakban több helyen járva azt tapasztalom, hogy elképesztően negatív a magyar gazdaságr...
iO Charts  |  2026. február 2. 13:48
Több mint egy évszázada a közlekedési ipar a fosszilis tüzelőanyagokra épül. Az autók, a buszok, de...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 3. kedd
Balázs
6. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?