euros, lottery, eurojackpot

Újabb lakásárrobbanás következhet a gyenge forint miatt? Jöhetnek a külföldi befektetők

2022. június 27. 12:02

Az elmúlt hónapokban folyamatosan gyengült a forint árfolyam, mígnem elérte a mélypontot, és a 400-as lélektani határt is. Az árfolyam az export és import-tevékenységekre kifejtett komoly hatása mellett természetesen az ingatlanpiac helyzetét is jelentősen alakítja.

„Kettős helyzet ez természetesen” – mondta a Central Home szakértője, Ben-Ezra Orran. –„Miközben az átlagos magyar vásárlók értelemszerűen nehezebb helyzetbe kerültek, hiszen a gyenge árfolyam nehezíti a hitelképességüket, a külföldi befektetők számára ez egy pozitív változás, hiszen nekik alacsonyabb összeget kell mozgósítaniuk egy-egy tranzakcióhoz.”

Sokan, sokféleképpen elemezték a COVID hatásait, s a sok negatívum mellett egybehangzó megállapítás az is, hogy az extrém életkörülmények, az utazások elmaradása, a bezárkózott élet világszerte azt eredményezték, hogy az átlagemberek megtakarítása növekedett, ez pedig megalapozta a következő időszak vásárlóerejét.

„Magyarországon azért kicsit más a helyzet, mivel egyik válságból a másikba csöppentünk, közben pedig a forint alaposan meggyengült” – folytatja Ben-Ezra Orran. – „Így a legtöbb magyar ember, még ha keletkezett is extra megtakarítása, most fel kell, hogy élje, és nincs abban a helyzetben, hogy befektetéseket indítson. A hitelképes lakosság száma folyamatosan csökken, így maga a befektetési hajlandóság is egyre jobban visszaesik, ahogyan telik az idő, a helyzet pedig nem igazán javul.”

Hitelre lenne szükséged? Nézd meg melyik lakáskölcsönnel jársz a legjobban a Pénzcentrum kalkulátorában!

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Az ingatlanközvetíő tapasztalatai szerint jelenleg tehát egyre kevesebb hitelképes hazai vevő van, viszont a befektetők száma most is növekszik. A külföldiek mellett magyar üzletemberek is keresik a kedvező befektetési lehetőségeket, továbbra is a kiadható, hosszú távú bérlésre alkalmas, jó állapotú ingatlanok iránt kiemelt az érdeklődés.

Az extrém piaci helyzet miatt ugyanakkor nemigen lehet jóslatokba bocsátkozni, hogy mi várható az év hátralévő részében. Továbbra is kérdés, hogy az elmúlt két év elmaradása után vajon idén nyáron megjelennek-e nagyobb létszámban a külföldi befektetők. A szakértő véleménye szerint a következő időszakban a tranzakciószám valószínűleg csökkeni fog, de a nyári hónapokban talán még kevésbé lesz az árcsökkenés számokban érzékelhető.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. február 6. 18:42
Január végén számítottam a UPS osztalékemelésére, ilyenkor szokta bejelenteni ezeket, de most változ...
Bankmonitor  |  2026. február 6. 14:44
Mi lenne, ha a bankszámládon parkoló pénz nem csak várakozna, hanem minden egyes nap kamatot termeln...
MEDIA1  |  2026. február 6. 13:17
Tragikus hirtelenséggel elhunyt az állami tévé nemrég távozó műsorvezetője. Édesanyja szavai szerint...
ChikansPlanet  |  2026. február 6. 08:00
Kutatók egy olyan napenergia hasznosító eszközt fejlesztettek ki, amely a fotoszintézist imitálva ho...
Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2026. február 7. szombat
Tódor, Rómeó
6. hét
Február 7.
A házasság hete
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?