25 °C Budapest
war russia ukraine wikipedia

Orosz-ukrán háború: Nagy-Britannia elhúzódó konfliktussal számol

MTI
2022. március 1. 12:44

Vlagyimir Putyin orosz elnök az eddigieknél is barbárabb módszerekhez folyamodhat az Ukrajna elleni háborúban, válaszul az orosz támadás miatt Moszkva ellen érvénybe léptetett súlyos nyugati szankciókra - mondta kedden Dominic Raab brit miniszterelnök-helyettes. A brit védelmi minisztérium kedden ismertetett hírszerzési értesülései szerint az utóbbi egy napban nem sokat haladtak előre a Kijev ellen vonuló orosz alakulatok, és Oroszországnak az ukrán légteret sem sikerült ellenőrzése alá vonnia.

Raab a Sky News brit kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva kijelentette: az ukrajnai hadjárat kezd "sokkal veszélyesebb szerencsétlenséggé" alakulni Putyin számára, mint ahogy azt az orosz államfő valaha is gondolta volna. Hozzátette: Nagy-Britannia szövetségeseivel együtt mindent megtesz az orosz háborús gépezet gyengítésére, de Ukrajnában elhúzódó konfliktussal kell számolni.

Raab szerint Oroszország akkor sem számíthat arra, hogy a háború véget ér, ha sikerül elfoglalnia Kijevet, mivel ebben az esetben az ukránok gerilla-hadviselésre rendezkednének be, és ez megoldhatatlan helyzet kialakulását jelentené Putyin katonai céljainak teljesítése szempontjából. Ebben a helyzetben - és a nyugati szankciókra adott válaszként is - fennáll az a veszély, hogy Putyin egyre barbárabb módszerekhez folyamodik az ukrajnai háborúban - mondta a brit miniszterelnök-helyettes. Ennek lehetőségére Boris Johnson brit miniszterelnök is felhívta a figyelmet.

A BBC brit közszolgálati médiatársaság ismertetése szerint Varsóban tartott, keddi sajtóértekezletén Johnson kijelentette: egyértelmű, hogy Putyin kész barbár, válogatás nélküli módszerekhez folyamodni civilek ellen, például úgy, hogy lakótelepi magasházak ellen intéz rakétatámadásokat. Arra a kérdésre, hogy támogatná-e repüléstilalmi övezet kialakítását Ukrajna légterében, Dominic Raab a Sky News-interjúban azt mondta: ahogy azt Ben Wallace védelmi miniszter is már egyértelművé tette, a Nyugat nem folyamodik ehhez a módszerhez, mert ez a gyakorlatban orosz katonai repülőgépek lelövését jelentené.

A brit védelmi minisztérium kedden ismertetett, katonai hírszerzési adatokon alapuló helyzetértékelése szerint Oroszországnak eddig nem sikerült ellenőrzése alá vonnia Ukrajna légterét, és az orosz hadvezetés emiatt az éjszakai műveletekre helyezi át a hangsúlyt az orosz alakulatok veszteségeinek mérséklése végett. A tárca szerint a Kijev ellen vonuló orosz egységek nem sokat haladtak előre az elmúlt 24 órában, valószínűleg a folytatódó logisztikai problémák miatt.

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A minisztérium által idézett hírszerzési adatok szerint az orosz hadsereg fokozta tüzérségi tevékenységét Kijevtől északra, valamint Harkiv és Csernihiv közelében. A nehéztüzérség bevetése sűrűn lakott városi körzetekben jelentősen emeli annak a kockázatát, hogy a hadműveleteknek civilek esnek áldozatául - áll a brit védelmi minisztérium keddi hírszerzési helyzetértékelésében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2026. július 24. 20:57
Pataki Ágnes Balázs Béla-díjas producert, Tóth Csaba producert, a Magyar Elektronikus Műsorszolgálta...
Bankmonitor  |  2026. július 24. 13:16
Ma talán minden eddiginél nehezebb dolga van egy lakásvásárlónak az ingatlanpiac és a kamatkörnyezet...
ChikansPlanet  |  2026. július 24. 08:00
A 2026-os El Nio az átlagoshoz képest 2 fokkal emelheti az óceánfelszín hőmérsékletét, így az idei l...
KonyhaKontrolling  |  2026. július 24. 07:47
A mai téma ugyan inkább a pszichológia témakörébe tartozik, de nagyon komoly hatása van a pénzügyein...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. július 25. 07:45