20 °C Budapest
Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde 2022. február 12-én.

Orbán Viktor bejelentette: meghosszabbodik a benzinár-stop Magyarországon

2022. február 12. 15:47

A magyarországi benzinár-stop 3 hónappal meghosszabbodik - jelentette be Orbán Viktor.

Évértékelőjén Orbán Viktor bejelentette, három hónappal meghosszabbodik a benzinár-stop Magyarországon. A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a magas energiaárak évekig velünk maradnak.

Évértékelőjén a nagy bejelentés mellett emlékeztetett az elmúlt két év legsúlyosabb problémáira, a világjárványra, az energiaváltozásra és a fokozódó orosz-ukrán konfliktusra. A miniszterelnök szerint mindezek ellenére az ország stabilitása nem került veszélybe.

A kormányfő ezzel kapcsolatban arról beszélt, hogy a pandémia ellenére a rendszerváltás óta még soha nem dolgoztak annyian, mint most. A magyar áruk külföldi értékesítésére pedig ebben az időszakban új, az exportra termelő gazdasági modellt sikerült kialakítani - mondta. Elmondása szerinte a médiában az energiaszektorban és a bankszektorban is túlsúlyba került a magyar tulajdon.

A válság során nem a fékre léptünk, nem húzódtunk fedezékbe, hanem bátran előztünk, kockázatot vállaltunk

- mondta Orbán Viktor. Ennek eredménye, hogy tavaly 7 százalékkal nőtt a GDP - ismertette a miniszterelnök. Ez a GDP-adat egyébként eddig nem volt nyilvános.

A jövőben súlyos kérdések jönnek szembe. Lesz-e háború? Lesz-e pénz? Lesz-e újabb járvány? - tette fel a kérdéseket. El kell kerülni az orosz-ukrán háborút mondta. Háború esetén ugyanis százezres, milliós menekülthullám lenne várható  Ukrajnából. Persze a háború esetén is rendelkezünk forgatókönyvvel - folytatta.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,62 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,78%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,89%, míg a MagNet Banknál 7,02%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ukrajna függetlensége közvetlen magyar érdek. Európa katonai erejének összemérhetővé kell válnia Oroszországéval, amíg ez nincs így, addig Európa biztonságáról az oroszok és az amerikaiak döntenek. Ezért Magyarország támogatja az EU-s hadsereg megerősítését - hangsúlyozta.

Orbán ezután az infláció emelkedéséről beszélt. Az USA-ban 40 éves csúcsra futott a pénzromlás, és vannak EU-s országok, ahol 10 százalék felett jár. Nálunk ezt a miniszterelnök szerint a rendkívüli kormányzati intézkedéseknek hála sikerült elkerülni. Orbán Viktor ezután bejelentette, hogy további 3 hónappal meghosszabbítják az üzemanyagok árának befagyasztását.

Ma már Magyarország gyárt maszkokat, lélegeztetőgépeket, és vakcinát is fogunk gyártani. Debrecenben 55 milliárd forintból épül a vakcinagyár - az év végére a miniszterelnök szerint ez is elkészül. A magyar egészségügy és a gyógyszeripar szerinte teljes fegyverzetben fogadja az újabb járványokat, amennyiben lesznek - vélekedett.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. augusztus 15. 06:00
Augusztus harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, és mivel van egy szu...
Bankmonitor  |  2026. augusztus 14. 14:30
Az MNB statisztikái alapján júniusban 42 483 személyi kölcsön-szerződést kötöttek a magyarok, ez 16,...
MEDIA1  |  2026. augusztus 14. 10:10
Kiderült, kik a médiaszakmai szervezetek jelöltjei a közmédia feletti tulajdonosi jogokat gyakorló F...
Holdblog  |  2026. augusztus 14. 09:33
A padel menő lett itthon - és drága. Sőt, Európában az egyik legdrágább jelenleg, ha vásárlóerőt fig...
NAPTÁR
Tovább
2026. augusztus 15. szombat
Mária
33. hét
Augusztus 15.
Nagyboldogasszony
Ajánlatunk
EZT OLVASTAD MÁR?