14 °C Budapest
christmas gift at home

Bőkezű lesz a Jézuska: ennyi pénzt szánnak a magyarok karácsonyi ajándékra

2021. november 19. 14:35

Bár a pandémia kezdete óta a magyarok többsége árérzékenyebb, tavalyhoz képest idén valamivel többet, átlagosan 59 ezer forintot költenének karácsonyi ajándékokra – mutat rá egy friss országos, reprezentatív kutatása. A magyarok idei karácsonyi terveit vizsgáló felmérésből az is kiderült, hogy tízből négy ember úgy érzi, kevesebb időt tölt a mindennapokban családjával, barátaival, mint szeretné, többségük pedig az ünnepek alatt tervezi bepótolni az elmaradt találkozásokat. Ha pedig nincs mód személyes találkozásra, a legtöbben a mobilhívást választják.

A Telenor megbízásából az Impetus Research által készített, nemre, korra, településtípusra és régióra nézve reprezentatív országos kutatás alapján a magyarok többsége a pandémia kezdete óta árérzékenyebb lett, 35 százalékuk pedig többet vásárol online. Ugyanakkor tavalyhoz képest 64%-ról 71%-ra emelkedett azoknak az aránya, akik nagyjából ugyanannyit vagy többet fognak karácsonyi ajándékra költeni, mintha nem lenne járványhelyzet. A becsült átlagos költés idén 59 ezer forintnak felel meg, ami némi növekedést jelent a tavalyi 55 ezerhez képest.

Az ajándékozásra ebben az évben is időben felkészülünk: a kitöltők több mint fele már novemberben vagy előtte elkezdte a vásárlást, és tavalyhoz képest némileg nőtt a bizalom az üzletben történő vásárlás iránt; idén valamivel többen terveznek így is, vagy nagyobb részt ilyen módon is vásárolni (52% vs. 47%). Online beszerzésnél a többség igyekszik korábban megrendelni az ajándékot, mert fél, hogy a kiszállításban lehetnek fennakadások. Bár 44% figyeli a karácsonyi akciókat, ajánlatokat, a klasszikusan az adventi bevásárláshoz kapcsolódó Black Friday-nek csak 20% tulajdonít fontos szerepet.

Mobilkommunikációs eszközt – mobilt, tabletet, okosórát – főként a párjuknak (43%) vagy gyermeküknek (41%) ajándékoznak a magyarok, és kétszer többen terveznek ilyet vásárolni a szüleiknek (24%), mint saját maguknak (12%). A mobileszközt ajándékozni tervezők negyede fontolgatja, hogy esetleg új előfizetéssel veszi meg a mobilját, amit többségük az elérhető akciós ajánlatoktól tesz függővé.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,89 százalékos THM-el, havi 150 768 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az ERSTE Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a CIB Banknál 6,9%, a Magnet Banknál 7,03%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29% . Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Telefonálunk, ha nem tudunk találkozni

A kutatás alapján 10-ből 4 magyar úgy érzi, hogy a mindennapokban kevesebb időt tud szánni a szeretteivel való kapcsolattartásra, mint szeretné. A válaszadók háromnegyede legalább hetente egyszer sort kerít egy mélyebb beszélgetésre a közvetlen családtagokkal, viszont csak negyedük társalog ilyenekről napi szinten. A tartalmas beszélgetésekre leginkább a személyes találkozások szolgálnak (82%), de a kitöltők több mint fele gyakran választja a mobiltelefont (61%), és meglepően sokan (53%) a chates üzenetváltást is megfelelő csatornának tartja ehhez.

A magyarok közel fele (45%) karácsonykor tervezi bepótolni az év közben elmaradt találkozásokat, beszélgetéseket. A kérdőívet kitöltők 47%-a idén szűk családi körben, 44% pedig szélesebb rokoni körrel tölti a karácsonyt. Az elmúlt évhez képest már kevésbé befolyásolja az ünneplést a járványügyi helyzet: míg tavaly 44% mondta, hogy – főként a koronavírus miatt – valószínűleg kevesebb emberrel fog találkozni, mint az előző évben, idén már csak 11% válaszolt így. Akik a pandémia miatt kevesebb találkozást terveznek az ünnepek alatt, azok főleg az idősebb, nem velük közös háztartásban élő rokonaikat féltik.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
iO Charts  |  2026. március 21. 10:56
Miről szól a Piaci Impulzus rovat? Nem tudom, tisztában vagytok-e vele, de egy alapos fundamentális...
Bankmonitor  |  2026. március 21. 09:12
Orbán Viktor és Panyi Miklós Facebook oldalán is olyan üzenet jelent meg, ami alapján kiterjesztheti...
MEDIA1  |  2026. március 20. 22:01
Több mint egymillió forintos bírságot kapott a Duna Médiaszolgáltató az NVB-től elfogult hírszolgált...
Összkép  |  2026. március 20. 19:21
Hogyan lesznek tapasztalt szakemberek, ha a betanulók feladatait átveszi az AI? Feje tetejére állhat...
NAPTÁR
Tovább
2026. március 21. szombat
Benedek
12. hét
Március 21.
Az erdők világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
Agrárium 2026
Tradicionálisan hiánypótló esemény, és hasznos lehet a hazai agrárium minden méretű agrártermelői vállalkozásának
Retail Day 2026
A magyar (kis)kereskedelem jelene és jövője
EZT OLVASTAD MÁR?