a woman with mask closes her local small business due to coronavirus outbreak

Ők voltak a járvány nagy vesztesei: ez az intézkedés súlyosbította a helyzetüket

2021. szeptember 7. 12:04 3 perc

Több olyan kiskereskedelmi ágazat is van, ahol a társaságok átlagban mind árbevételük, mind eredményük tekintetében jelentős visszaesést szenvedtek el a járványhelyzet következményeként, a „szokásos” adóterhek mellett mégis különadó-fizetési kötelezettség is terheli őket – derül ki egy friss felméréséből.

Mint emlékezetes, a kiskereskedelmi adót eredetileg a vészhelyzet idejére vezették be 2020. május 1-jén a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében, azonban ez egy, a kormány által még az új adó hatályba lépése előtt benyújtott törvényjavaslat nyomán az érintett vállalkozások állandó közterhévé vált.

A kiskereskedelmi adó hatálya alá tartoznak mindazok a kereskedelmi egységek, amelyek jellegüket tekintve elsősorban, de nem kizárólag a lakosság számára hozzáférhetőek, azaz közforgalmú - mindenki számára hozzáférhető - értékesítést bonyolítanak.

A Moore Hungary és az Opten közös felmérésében azt vizsgálta, hogy vajon minden érintett ágazatban nőtt-e az oda tartozó társaságok árbevétele és/vagy eredménye, vagy a túl általánosan meghatározott tevékenységi kör miatt olyan társaságok is szerepelnek-e a kötelezettek között, amelyek valójában nemhogy haszonélvezői nem, de vesztesei voltak a járványhelyzetnek.

A 2019-es és 2020-as nettó árbevétel és adózás előtti eredmény adatok alapján jól látható, hogy a várakozásoknak megfelelően jelentősen nőtt a csomagküldő, internetes kiskereskedelmi ágazatban tevékenykedők eredménye; az is látszik, hogy a járványhelyzet alatt otthon töltött több idő növelte többek között a sportszerek, barkácsoláshoz, kertrendezéshez szükséges eszközök (dísznövény, vetőmag, műtrágya, vasáru, festék, stb.) iránti keresletet; emellett az otthoni munkavégzés, online oktatás miatt jelentősen nőtt a számítógép, periféria, szoftver kiskereskedelmi ágazatban működő társaságok árbevétele és eredménye is;

A gépjármű-, motorkerékpár-kereskedelem és -javítás ágazatba tartozó társaságok közül az egyéb gépjárműkereskedelem kategóriába tartozók mind árbevételüket, mind eredményüket tekintve visszaestek, ami várható következmény, hiszen a járványhelyzetben kevésbé élvezett prioritást a tehergépjárművek, buszok, nagyobb terepjáró járművek stb. vásárlása.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Meglepő módon azonban a személygépjármű-, könnyűgépjármű-kereskedelemi ágazatban tevékenykedők eredménye átlagban úgy is növekedni tudott, hogy összesített árbevételük valamelyest csökkent a vizsgált időszakban. Ez annak lehet a következménye, hogy a járványhelyzet alatt nőtt a bizalmatlanság minden olyan közlekedési mód iránt, ahol többen utaznak egy légtérben, ez pedig megnövelte a keresletet az olcsón elérhető autók iránt.

A fenti felsorolás korántsem teljeskörű, ám a kiragadott példák is jól szemléltetik, hogy a valóban kiemelkedően teljesítő ágazatok mellett számos olyan terület is bekerült a kiskereskedelmi különadó kötelezetti körbe, ahol a Covid-19 okozta rendkívüli helyzet súlyosan érintette az adott társaságok működését.

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
Holdblog  |  2026. november 4. 09:04
Harminc éve Magyarország még a régió egyik legjobban motorizált országa volt, mára azonban szinte mi...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KonyhaKontrolling  |  2026. október 26. 08:49
Nemrég szembejött egy internetes fejtegetés, amiben azt próbálta levezetni az író, hogy lehetetlen s...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 4. szerda
Károly
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?