Farkas András felhívta a figyelmet arra, hogy ez a szabály 2023-tól jelentősen szigorodott.
Tényleg hamarosan itt a 200 ezres minimálbér: sőt, az iparkamara elnöke szerint ez még kevés is lesz
Parragh László szerint a minimálbér alakítására nem költségelemként kell tekinteni, hanem úgy, mint a gazdaságfejlesztés eszközére. Ma már olyan alacsony a minimálbér, hogy az EU-s lista végén vagyunk, Románia is beért minket. Ráadásul nekünk nem is az átlagos román bér a kérdés, hanem az, hogy a nyugati térség milyen kereseti lehetőséget kínál.
Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke úgy véli, szakítani kell az elmúlt 30 év gondolkodásával, miszerint az olcsó munkaerő a versenyképesség kulcsa, és rátérni arra az európai útra - mondta el a Portfolionak adott interjúban:
Európában azonban a minimálbérre egyre inkább nem egy költségelemként tekintenek, hanem gazdaságfejlesztési eszközként. A minimálbér emelésével – ami az egész bérskálára hat – egyszerre nő a hatékonyság, javul a termelékenység. Aki nem képes arra, hogy ezt teljesítse, az egyszerűen kiesik a piacról. (...) A minimálbért persze nem lehet a nyugati szintre emelni, de a bérfelzárkózásra versenyképességi elemként kell tekinteni.
Kifejtette, ha nem állnak helyre a folyamatok, és ha az az inflációs pálya megy tovább, amit most látunk, akkor még a 200 ezer forintos minimálbér is kevés lesz, hogy jobban éljenek az emberek.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,63 százalékos THM-el, havi 184 778 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank ahol 6,73%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7,22%, míg az UniCredit Banknál 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







