A kormány a legfrissebb Magyar Közlöny szerint jelentős költségvetési átcsoportosításokról döntött.
Az építőipar termelése az idei első félévben 7,3 százalékkal emelkedett, júniusban pedig több mint a negyedével, 27,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi szintet – közölte a Központi Statisztikai Hivatal. Az iparági szereplők arra számítanak, hogy a szektor az év végéig elérheti járvány előtti, 4500 milliárd forintos termelési értéket. A száguldás azonban veszélyekkel is jár, a fejlődést számos tényező, köztük a szakképzett munkaerő hiánya, az alapanyagok drágulása, a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása fékezheti. Az építőipari folyamatok digitalizációja mindhárom problémakörben enyhítheti a gondokat.
A 350 ezer dolgozót foglalkoztató hazai építőipar rendelésállománya a legfrissebb statisztikák szerint folyamatosan bővül: az épületekre megkötött szerződések volumene júniusban 32, az egyéb építményeké 14,3 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi értékekhez viszonyítva, az építőipari vállalkozások pedig ötödével több megállapodást írtak alá, mint a megelőző év azonos időszakában. A növekedést az állami lakástámogatási, felújítási programok mellett az infrastrukturális, valamint az ipari beruházások pörgetik.
A fékező tényezők
A szakképzett munkaerő hiánya és a hatékonyságot növelő beruházások elmaradása évek óta sújtja az ágazatot, ehhez társul az alapanyagárak elmúlt hónapokban tapasztalt elszabadulása, ami az építőipar termelői áraiban is érezteti hatását. A második negyedévben a KSH 9 százalékot meghaladó növekedést mért az előző év azonos időszakához képest. Az alapanyagok hiánya ráadásul csúszásokat, sok esetben a tervezett beruházások elhalasztását eredményezheti.
Ma már számos olyan építőipari szoftver elérhető Magyarországon is, amelyek segítségével azonnal lehet reagálni a váratlan eseményekre, például akkor, ha a drasztikus alapanyagár-emelkedés, a szállítási nehézségek miatt módosítani kell az eredeti terveken. A projektek szereplői között folyamatos és közvetlen információcserét biztosító digitális megoldásoknak köszönhetően a kivitelezők a rendelkezésükre álló munkaerővel is hatékonyabban tudnak gazdálkodni, amivel időt és pénzt takarítanak meg. Csökkentik a csúszások esélyét, a hibajavítás felgyorsításával pedig folyamatosan biztosítják az elvégzett munkák megfelelő minőségét
– mondja Simon Szilárd, a PlanRadar építőipari, épületüzemeltetési szoftvert fejlesztő és forgalmazó bécsi központú cég magyarországi részlegének vezetője, hozzátéve, hogy a digitalizáció az árrobbanás miatt szükségessé váló szerződésmódosítási egyeztetéseket is felgyorsíthatja, hiszen minden adat azonnal elérhető.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Vadnyugati állapotok
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) kiemelten kezeli az építőanyagok drágulását, a hatóság elnöke szerint a beérkező panaszok a vevők és építkezők kiszolgáltatottságáról szólnak, „vadnyugati” állapotokról tanúskodnak. Rigó Csaba Balázs a GVH közleményében elfogadhatatlannak nevezte, hogy egyes tüzépek nem tüntetik fel átláthatóan a listaáraikat, miközben a teljes vételárat előre elkérik, ráadásul készpénzben. A vevői reklamáció lehetősége minimális, a minőségi kifogásokat nem jól kezelik, a hibás termékek cseréje ellehetetlenült. Sürgős beavatkozásokra van szükség.
A vadnyugati állapotok felszámolására a hazai építőiparban nincs annyi idő, mint a Vadnyugat megszelídítésére volt. De van rá egy Nyugaton már jól bevált módszer, a digitalizáció.
-
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
-
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








