Nobel-díjat érdemelt ezeknek az árveréseknek a vizsgálata

MTI
2020. október 12. 13:31 3 perc

Két amerikai közgazdász, Paul Robert Milgrom és Robert Butler Wilson, a Stanford egyetem két professzora nyerte el az idei közgazdasági Nobel-emlékdíjat az árverések mechanizmusának elméleti és gyakorlati kutatásában végzett munkájukért - jelentette be a Svéd Királyi Tudományos Akadémia hétfőn.

A svéd jegybank által 1968-ban alapított közgazdasági Nobel-emlékdíjat a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítéli oda. Idén tízmillió svéd korona (1,1 millió dollár) pénzjutalommal jár a díj.

Az akadémia a döntés indoklásában kiemelte, hogy a két professzor az aukciós elmélet tökéletesítéséért folytatott munkájával és új aukciós formák kitalálásával egyaránt hasznot hozott vevőknek, eladóknak és adófizetőknek szerte a világban. Az általuk kifejlesztett aukciós formákat felhasználják rádiófrekvenciák, halászati kvóták és repülőtéri részidők (slot) értékesítésében. Paul R. Milgrom 72 éves, Robert B. Wilson pedig 83 éves.

 

A közgazdasági Nobel-díj története

A közgazdasági Nobel-emlékdíjat a svéd központi bank (Sveriges Riksbank) alapította 1968-ban, fennállásának 300. évfordulója alkalmából. Célja az Alfred Nobel által alapított díjak kiegészítéseként a közgazdaságtudomány terén elért eredmények elismerése. Elnevezése hivatalosan: a Svéd Nemzeti Bank Alfred Nobel Közgazdaságtudományi Emlékdíja, amelyet a Svéd Királyi Tudományos Akadémia ítél oda.

A legfiatalabb Nobel-díjjal járó, Gunvor Svensson-Lundqvist tervezte érem előlapján a díjalapító portréját a többitől eltérő szögből ábrázolták. Alatta a svéd központi bank emblémája, két egymást keresztező bőségszaru, körben a Sveriges Riksbank till Alfred Nobels Minne 1968 (A Svéd Nemzeti Bank Alfred Nobel emlékére) felirat látható. 

A hátlapon a díjat odaítélő testület jelképe, Észak Csillaga látható a Kungliga Vetenskaps Akademien (A Svéd Királyi Tudományos Akadémia) felirattal. A kitüntetettek nevét a 66 milliméter átmérőjű, 18 karátos aranyból készült érme oldalába gravírozzák. Ez egyszer galibát is okozott: 1975-ben a szovjet Leonyid Kantorovics és az amerikai Tjalling Koopmans érmét a díj átadásakor véletlenül összecserélték. 

Erre csak akkor derült fény, amikor a két tudós már hazautazott, és hosszas erőfeszítésekbe telt, mire a tévedést orvosolni tudták. A kézzel írott svéd nyelvű diploma barna bőrbe kötött, egyedi tervezésű műalkotás, amely a kitüntetett nevét és az indoklást tartalmazza. A díjjal az idén tízmillió svéd korona összegű jutalom jár.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A díjat most 52. alkalommal ítélték oda, a 86 kitüntetett közül 25-en egyedül, 20 alkalommal ketten, 7 alkalommal hárman megosztva részesültek az elismerésben.

Az eddigi legfiatalabb díjazott a francia-amerikai Esther Duflo, aki tavaly 46 évesen, a legidősebb az amerikai Leonid Hurwicz, aki 2007-ben 90 évesen kapta az elismerést. A ma élő legidősebb közgazdasági Nobel-emlékdíjas a 95 éves amerikai Robert Solow, akit 1987-ben tüntettek ki. Az első női kitüntetett 2009-ben az amerikai Elinor Ostrom volt, őt másodikként 2019-ben Esther Duflo követte.

A közgazdasági Nobel-emlékdíj esetén is van példa "családi" díjra: az első kitüntetett, az 1969-ben díjazott holland Jan Tinbergen öccse, Nikolaas Tinbergen 1973-ban megkapta az orvosi-élettani Nobel-díjat, az 1974-ben kitüntetett Gunnar Myrdal felesége, Alva Myrdal 1982-ben Nobel-békedíjban részesült. Tavaly Esther Duflo és férje, az indiai-amerikai Abhijit Banerjee - a díj történetének egyetlen házaspárjaként - kapta meg a közgazdasági Nobel-emlékdíjat.

A magyar születésű tudósok közül 1994-ben az amerikai John C. Harsanyit (Harsányi János, 1920-2000) ismerték el megosztott közgazdasági Nobel-emlékdíjjal "a nem kooperatív játékok elméletében az egyensúly-analízis területén végzett úttörő munkásságáért".

 

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Holdblog  |  2026. november 6. 08:07
Egy luxustáska nem azért kerül többe, mert jobban őrzi a pénztárcát.
KonyhaKontrolling  |  2026. november 6. 07:45
Eltelt már pár hét a vagyonadó bejelentése óta, és engem őszintén meglepett, hogy milyen társadalmi...
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27