A multivitamin önmagában nem váltja ki a mozgást, a rendszeres alvást és a társas kapcsolatokat.
Két hónappal később, Tatán talált az ügyintéző egy ultrahang-időpontot, a fővárosban több hónapos a várólista.
A főváros teljes területén nem lehet a következő hónapokra időpontot kapni egy felnőtt ultrahangos vizsgálatra az állami egészségügyben - erről az RTL Híradó számolt be. A Híradó munkatársai maguk is folyamatosan próbáltak időponthoz jutni, de sem az online időpontfoglaló rendszeren, sem pedig telefonon keresztül nem jártak sikerrel.
A telefonban sikerült beszélni ügyintézővel, aki azzal a hírrel szolgált, hogy valóban egyetlen időpont sincs most, de két hónappal későbbre tudtt volna adni egy időpontot - csakhogy Budapesttől hetven kilométerre, Tatán. Az RTL megnézte azt is, hogy magánellátásban mennyibe telne, és az eredmény itt jobb: akár két nap múlva mehet hasi ultrahangra, aki szeretne, csak éppen ez 32 ezer forintba kerül.
Takács Péter egészségügyi államtitkár egy konferencián arról beszélt, hogy természetesen tudnak a megnövekedett várakozási időről. Mint mondta, az ultrahangvizsgálatokra történő várakozás még a koronavírus-járvány alatt növekedett meg. Hozzátette azt is: szerinte érdemes figyelni az online időpontfoglalót, mert biztosan lehet majd találni szabad idősávot.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







