Bár a tűzijátékok az ünnepek elmaradhatatlan kellékei, évente emberek ezreinek okoznak súlyos sérüléseket.
Burgenlandban is megjelent a nyúlpestis, amely egy új mutáció következtében már a mezei nyulakat is veszélyezteti. A korábban Bécsben és Alsó-Ausztriában azonosított betegség első burgenlandi esetét Kismarton környékén regisztrálták.
A myxomatózisként is ismert vírusos megbetegedés elsősorban szúnyogok, kullancsok és egyéb rovarok közvetítésével terjed, és rendkívül gyorsan átterjed egyik állatról a másikra - hívta fel a figyelmet Charlotte Klement állatorvos. A szakemberek a fertőzés gyors terjedési üteme miatt a betegség további burgenlandi elterjedésére számítanak - közölte a volksgruppen.orf.at.
A kór nemcsak a vadon élő nyúlállományt érinti, hanem már egyes tenyészetekben is megjelent. Werner Zinkl, a Kaninchenzüchter szövetség vezetője szerint a megfelelő higiéniai körülmények fenntartása az ólakban segíthet a fertőzés megelőzésében, azonban ritkán még így is előfordulhatnak megbetegedések.
A myxomatózis jellemző tünetei közé tartozik a szemek duzzanata, az állatok levertté válnak, és a betegség gyorsan végzetes kimenetelű: a fertőzött egyedek többsége 1-2 héten belül elpusztul. Bár a vírus az emberre nem jelent veszélyt, a myxomatózist követően kialakulhat egy bakteriális fertőzés, a tularémia, amely már kutyákra és emberekre is átterjedhet.
A tartományi hatóságok a Vadkutató Intézettel együttműködve monitoringprogramot indítottak a helyzet nyomon követésére. A kirándulókat arra kérik, hogy ne érintsenek elhullott nyulakat, kutyáikat pedig tartsák pórázon. Az elhullott állatok észlelését azonnal jelezni kell a helyi vadászoknak.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A szakértői előrejelzések szerint a betegség további terjedése várható, ezért mind a természetjárók, mind a nyúltartók részéről fokozott elővigyázatosság indokolt.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







