Sajtóértesülések szerint Danny Blue mentalista lehet a TV2 népszerű párkereső műsora, A Nagy Ő következő főszereplője.
Reviczky Gábor Kossuth-díjas színművész beszámolt szívműtétje utáni állapotáról és felépüléséről. A 76 éves művész, aki korábban háromféle rákbetegséggel is sikeresen megküzdött, most egy modern szívbillentyű-beavatkozáson esett át- írta a 24.hu.
A 76 éves Reviczky Gábor, akiről júniusban érkezett a hír, hogy szívműtétre szorul, nemrégiben nyilatkozott egészségi állapotáról. A színművész a műtét után azonnal visszatért a munkához, rehabilitációra sem volt szüksége.
Ez nem meglepő a művész esetében, aki korábbi súlyos betegségei alatt is rendületlenül dolgozott. "A hatodik kemo után voltam a legrosszabbul, de akkor is mentem este, mert a Képzelt beteg című darabot játszottuk. Emlékszem, alig bírtam menni, de a színpad, a kollégák, a közönség annyira feltöltött, hogy a tapsrendben már kis híján szaladtam. Az előadás, a színpadi jelenlét gyógyszer a közönségnek és a színésznek is. Pedig nem volt könnyű nekem az elmúlt időszak, mindig csak azt emlegetik, hogy sikeresen megküzdöttem a prosztatarákkal. Egy frászt csak azzal, háromfajta rákom volt" – nyilatkozta a Kossuth-díjas művész. Reviczky a felépülését elsősorban hozzáállásának tulajdonítja:
Egyszerűen nem vettem róla tudomást, hogy van, nem voltam hajlandó elfogadni, hogy rákos vagyok, hogy ebbe meghalhatok. Mert aki úgy áll hozzá, hogy nagyon beteg, neki vége, aki nem harcol, az nem is nyerhet!
A színészt a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikán kezelték, ahol úgynevezett TAVI műtétet hajtottak végre rajta. Ez egy korszerű eljárás, amely lehetővé teszi az aortabillentyű cseréjét nyitott szívműtét nélkül.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 30 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,2 százalékos THM-el, havi 214 756 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni az K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: a Magnet Bank és az ERSTE Bank, ahol 6,71%, a CIB Banknál 6,89%, a Raiffeisen Banknál 7%, míg az UniCredit Banknál pedig 7,29%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
"Kaptam egy jópofa pacemakert, ami rendszabályozza a szívritmusomat. Ez már egy újfajta készülék, de még így is oda kell figyelni arra, hogy hová tehetem, mit használhatok tudva, hogy ez a ketyere ott dolgozik a mellkasomban. Például nem tehetem a mobilomat a bal felső ingzsebembe, mert bezavarhatja. Sok minden van még részletezve a zárójelentésben, de a feleségem vigyáz rám! Van egy kis utóhatása a műtétnek, néha kicsit szédülök, de ez is alakul és teljesen jól leszek" – osztotta meg a színművész. Reviczky a nyilatkozat végén köszönetet mondott az orvosainak, aneszteziológusának és minden ápolónak, akik a klinikai tartózkodása alatt gondoskodtak róla.
-
Jelentős átrendeződés a lakossági megtakarításoknál: egyre nyitottabbak a magyarok a részvényekre
Az MBH Befektetési Bank vezérigazgató-helyettese szerint nő a kockázatvállalási hajlandóság.
-
Új női-férfi ügyvezető párossal és történelmi beruházással erősít a Rossmann Magyarország (x)
2026. július 1-től Szimeiszter Éva és Váradi István közösen vezetik a Rossmann Magyarországot.
-
A folyamatosan fejlődő Audax megújítja vállalati arculatát (x)
Több mint energia – intelligens menedzsment, hogy ügyfeleik arra fókuszálhassanak, ami igazán számít
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








