Magyarország a hatodik helyen szerepel az orvoslátogatások gyakoriságát vizsgáló, negyven országot összehasonlító rangsorban.
Nagy-Britanniában - a világon először - oltási kampány indítanak a gonorrhea ellen, szerdai bejelentésében a hírt az ország egészségügyi ellátószolgálata (NHS) mérföldkőnek nevezte a szexuális egészség terén.
A tájékoztatás szerint a vakcinálás során egy már létező, 4CMenB néven ismert oltóanyagot használnak majd, amelyet korábban már az agyhártyagyulladást és a vérmérgezést okozó meningococcus-B baktérium ellen is alkalmaztak kisgyerekeknél 8 és 16 hetes, majd egyéves korban.
A brit kormány mellett működő független oltásügyi és immunizációs vegyesbizottság (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) ugyanakkor aláhúzta, hogy a kutatások szerint a vakcinának csak 32,7-42 százalékos hatékonysági rátája van a gonorrhea ellen.
Amanda Doyle, az NHS egyik vezető munkatársa aláhúzta, hogy az oltás segítségével sikerülhet megelőzni a betegség terjedését, illetve felvehetik a harcot az antibiotikumrezisztens baktériumokkal is.
Sema Mandal, a brit kormány egészségbiztonsági hivatalának (UK Health Security Agency, UKHSA) munkatársa szintén nagyon fontos lépésnek nevezte az oltási kampányt, rámutatva a gonorrheás megbetegedések emelkedő számára, beleértve az antibiotikumrezisztens változatot is.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Az oltásra jogosultak körét az elkövetkező hetekben mérik majd fel. A JCVI adatai szerint a gonorrhea egyes csoportok, például a hátrányos helyzetű, a karibi származású, illetve a meleg és biszexuális közösségek tagjait aránytalanul magas számban sújtja. Az UKHSA adatai szerint Nagy-Britanniában 1918 óta 2023-ban regisztrálták a legtöbb megbetegedést, több mint 85 ezret.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







