55 éves korában váratlanul elhunyt Hubert Aiwanger bajor gazdasági miniszter és miniszterelnök-helyettes, a Freie Wähler párt elnöke.
Megöltek egy 66 éves férfit Kecelen június 14-én - közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság hétfőn.
Két férfi italozás közben összevitatkozott, majd egyikük, egy 54 éves férfi kést rántott, és nyakon szúrta 66 éves szállásadóját - tudatták. A veszekedés közben az albérlő először fojtogatni kezdte szállásadóját, majd ököllel megütötte, végül egy késsel nyakon szúrta.
Az eset szemtanúja a vita közben kimenekült a házból, és segítséget kért. A rendőrséget és a mentőszolgálatot egy szomszéd értesítette. A 66 éves férfit kórházba szállították, de sebei olyan súlyosak voltak, hogy meghalt. A gyanúsított a történtek után biciklivel szökni próbált, de a járőrök a bűncselekmény közelében elfogták.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







