A jelöltek korábban legfeljebb ötmillió forintot fordíthatnak a kampányukra, de egy 2025-ös törvénymódosítás eltörölte a kampányköltések korlátozására vonatkozó szabályozást.
A volt olasz miniszterelnök, médiamágnás és üzletember 86 éves volt.
Az olasz média jelentése szerint meghalt Olaszország leghosszabb ideig regnált miniszterelnöke, a 86 éves Silvio Berlusconi. A politikus, médiamágnás karrierje a nyolcvanas években indult, egyrészt mikor bevásárolta magát az AC Milan futballcsapatba, másrészt ezzel egyidőben indult politikai karrierje is.
Berlusconi politikai bukása után botrányok sorozatával került a címlapokra, ám börtönben egyszer sem ült, annak ellenére, hogy a vád szerint kiskorú prostituáltak is részt vettek az elhíresült partijain. A botrányok és a tárgyalások sorozata sem vette el a kedvét a politikai visszatéréstől, még tavalyelőtt is indult az olaszországi választásokon. A futballtól sem vonult vissza, az utóbbi években a szintén az olasz élvonalban szereplő Monza csapatát vásárolta meg, melyeknek mérkőzéseire a legutóbbi időkig kilátogatott.
Berlusconi két napja került ismét kórházba, a hírek szerint a leukémia teljesen legyűrte a szevezetét. A volt olasz politikus 86 évesen hunyt el.
címlapkép: Fabio Frustaci, MTI/MTVA
-
Nem elég a Facebook: miért fontos a saját honlap is a magyar mikro- és kisvállalkozások többségénél?
Demján Sándor Program "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" - így élt a pályáazati lehetőséggel négy hazai kisvállalkozó.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







