Dr. Hegedűs Zsolt tisztázta az egészségügyi szakdolgozói béremeléshez kapcsolódó besorolási szabályokat, valamint ismertette a NEAK tervezett átalakításának főbb irányait.
Itt a bejelentés: komoly változás élesedik ezekben a magyar orvosi rendelőkben, készülhetnek a betegek
Március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elindul az új, egységes ügyeleti rendszer. Az új ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében ezekben a vármegyékben is a 1830 lesz, amelynek hívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnali mentőt küldenek.
Március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is elindul az új, egységes ügyeleti rendszer, az előkészületek jól haladnak - közölte az Országos Mentőszolgálat. Győrfi Pál szóvivő azt írta, az Országgyűlés által decemberben elfogadott egészségügyi alapellátásról szóló törvénynek megfelelően fokozatosan és a terv szerint zajlik az új, egységes ügyeleti rendszer bevezetése Magyarországon.
Február elsejétől elsőként Hajdú-Bihar vármegyében szervezték át az ügyeletet. Az első három hét tapasztalatai és a közel kétezer, ügyeleti ellátásban részesített beteg visszajelzései alátámasztják, hogy a két elemből álló, betegközpontú rendszer - háziorvosi ügyelet, majd sürgősségi ügyelet - jól működik és minden rászorulónak a legmegfelelőbb ellátást biztosítja - írta.
Közölte: az ügyeleti alapellátást március 1-től Győr-Moson-Sopron és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében is az új, egységes rendszerben biztosítja a mentőszolgálat a betegek számára.
Az új ügyelet központi telefonszáma felnőttek és gyermekek esetében ezekben a vármegyékben is a 1830, amelynek hívásával a beteg szakszerű tanácsot kap, szükség esetén a tartózkodási helyére sürgősségi ügyeleti autót, vagy életveszély esetén azonnali mentőt küldenek, bármely településen is tartózkodjon az ellátásra szoruló.
A telefonszám a teljes ügyeleti időszakban, hétköznap 16 óra és másnap reggel 8 óra között, szombat-vasárnap, ünnepnapon egész nap hívható. Az új ügyeleti rendszer felépítésének és működésének az egyes csatlakozó vármegyékre vonatkozó részletei a helyi sajtóban és a www.mentok.hu/ugyelet linkre kattintva is elérhetőek.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Hozzátette: az új ügyeleti rend az ország többi vármegyéjében az év során fokozatosan fog életbe lépni, amiről a lakosságot és a háziorvosokat is folyamatosan tájékoztatni fogják. A változásig a többi vármegyében az eddig megszokott rend szerint működik az orvosi ügyelet.
A cél az, hogy jövő év elejére - egyelőre Budapest kivételével - az egész országban egységes, a betegek számára az eddiginél jobb ellátást biztosító, a sürgősségi ellátórendszer elemeivel összekapcsolt ügyeleti rendszer működjön - áll a közleményben.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







