Miközben Magyarországon bizonytalanság övezi a BYD szegedi beruházását, a kínai vállalat már egy új európai bázis, egy portugáliai akkumulátorgyár felépítéséről tárgyal.
A figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint október 30. és november 6. között az országban 11 400-an fordultak orvoshoz influenzaszerű tünetekkel - közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) csütörtökön a honlapján.
Azt írták, a 44. héten a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései alapján végzett becslés szerint megállapítható, hogy az országban 147 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 11 400-nál influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak.
Hozzátették: az influenzaszerű megbetegedéssel orvoshoz fordulók 26,7 százaléka 14 év alatti gyermek volt, 31 százaléka 15-34 éves fiatal felnőtt, 27,7 százaléka 35-59 éves, 14,6 százaléka pedig 60 éven felüli volt. Megjegyezték, az év 40-44. hete között 61 vizsgálati anyagot dolgoztak fel az NNK Nemzeti Influenza Referencia Laboratóriumban, ahol öt embernél koronavírus-fertőzést igazoltak.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







