A változtatást a FEOSZ, a Gyógynövény Szövetség és Terméktanács, valamint a Magyarországi Étrend-kiegészítő Gyártók és Forgalmazók Egyesülete közösen kezdeményezte.
Korábban az EMMI 13,6 milliárdos forráskiegészítést jelentett be a kórházi várólisták csökkentésére. A Népszava cikkében arról ír, milyen szabályoknak kell eleget tenni az egészségügyi intézményeknek, ha szeretnék igénybe venni a támogatást.
A koronavírus-járvány különösen negatívan befolyásolta az addig is hosszú kórházi várólistákat. Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere nemrég jelentette be, hogy 13,6 milliárd forintot kapnak a kórházak, hogy csökkenteni tudják a betegek várakozási idejét. A később megjelent rendelet azonban szigorú szabályokat ír elő arra, hogyan láthatják el a betegeket a pluszforrásból, és ennek mik a feltételei.
A kórházakban jelenleg az ágyak egyötödét kell fenntartani a koronavírusos betegek számára. Ha ennek a fele szabad, akkor kezdhet egy egészségügyi intézmény a várólistás betegek ellátásába. Ezt csak külön telephelyen vagy épületben tehetik meg, tehát az ellátáshoz szükséges képalkotó-, labor- és egyéb diagnosztika vizsgálatokat nem végezhetik a napi betegellátással együtt. Ezen kívül a programban résztvevő orvosok és egészségügyi dolgozók nem vehetnek részt más ellátásban, csak a várólistás betegek ellátásában, valamint naponta gyorstesztet kell végezniük, hetente kétszer pedig PCR-tesztet. Az intézmények nem részesülhetnek a pluszforrásból, ha nem felelnek meg ezeknek a feltételeknek. A lapnak több városi korház vezetője is várolista-növelőnek nevezte az itézkedést.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







