A Stratus Covid-variáns gyorsan terjed, már a fertőzések 40 százalékáért felelős az Egyesült Királyságban.

A legfrissebb adatok szerint a Semmelweis Egyetemen COVID-19 miatt 56 műtüdő (ECMO) kezelésben részesült beteg közül 54-en oltatlanok voltak, míg 2 beteg két oltással rendelkezett – ismertette Merkely Béla.
2020. március 22. óta működik a négy hazai orvosképző egyetem, infektológusait, járványügyi szakembereit, illetve az egyetemi Klinikai Központok vezetőit tömörítő úgynevezett Klinikai Járványelemző Munkacsoport. A dr. Merkely Béla vezette csoport elsősorban gyakorlati, klinikai, tapasztalatokkal segíti a járvány elleni védekezést: azt vizsgálják, milyen hatásokkal jár a fertőzés a tényleges betegellátásban.
A semmelweis.hu azt írja, ennek megfelelően nem matematikai modellezéseket készítenek, hanem a különböző modelleket, lehetőségeket és hatásmechanizmusokat alapul véve a klinikai adatokra és az orvosi tapasztalatokra támaszkodva törekednek leírni a járvány terjedésének dinamikáját. Emellett a szakemberek folyamatosan figyelik a külföldi adatokat, szakmai publikációkat és szakirodalmi közleményeket, valamint a négy intézmény egymással is megosztja a betegellátás során szerzett tapasztalatokat és „best practice” gyakorlatokat.
Ilyen friss adat például, melyet megosztottunk a másik három egyetemmel, hogy a Semmelweis Egyetemen COVID-19 miatt eddig 56 műtüdő (ECMO) kezelésben részesült beteg közül 54-en oltatlanok voltak, míg 2 beteg két oltással rendelkezett ugyan, de 180 napon túl voltak oltva akkor, amikor a koronavírust diagnosztizálták náluk
– ismertette dr. Merkely Béla rektor, a Klinikai Járványelemző Munkacsoport vezetője. Hozzátette: az ilyen adatok bizonyítják leginkább az oltás szükségességét és hatékonyságát.
A négy orvosképző egyetem Klinikai Központjainak egészségügyi szolgáltatóként járványügyi jelentési kötelezettsége van a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) felé – a munkacsoport ülésein azonban nem kizárólag ezeket a közérdekű adatokat osztja meg a résztvevőkkel. Az intézmények a betegellátás területéről ún. aggregált adatokat gyűjtenek, és az így kapott keresztmetszeti, tehát az aktuális helyzetet tükröző információkat tárják a résztvevők elé.
JÓL JÖNNE 3,3 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 3 300 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 70 324 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,61%), de nem sokkal marad el ettől az UniCredit Bank 71 484 forintos törlesztőt (THM 11,39%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
Az elmúlt hónapokban nem csak a betegellátás során kellett megküzdenünk a COVID-19 által kiváltott hatásokkal, hanem a közbeszédben is, ahol laikusok ’értelmezik’ a tudományos munkák eredményét és igazságként kiáltják ki azt. Az infodémia az oltásellenes erőket erősíti és a védekezéssel kapcsolatos bizonytalanságot növeli, miközben tudjuk, hogy az oltás az egyetlen eszköz, amivel közép-hosszútávon legyőzhető a járvány. Minden olyan híresztelés, amely az orvosokat támadja és igyekszik ellehetetleníteni egy világjárvány idején, gyengíti a járvány elleni védekezést és zavart kelt, továbbá csökkenti az oltási hajlandóságot, ennek következtében pedig növeli a megbetegedések és halálozások számát
– emelte ki dr. Merkely Béla.
"Gyakori tévhit, hogy fenntarthatóan élni drága. (...) Pedig a fenntarthatóság sokkal gazdaságosabb" - Hegedűs Kristóf.
Egy fiatal közgazdász házaspár miért dönt úgy, hogy a budapesti életet hátrahagyva a Mátrába költözik, és megment egy 3,2 hektáros, kivágásra ítélt gyümölcsöskertet?
A környezettudatos, fenntartható életmód kialakítása mindannyiunk közös érdeke.
Anita a kislányának keresett használt télikabátot az online piacon, de a hatalmas kínálat ellenére sem találta meg, amit keresett. Így született meg a Ruhacsúszda ötlete.
-
Hitelfelvétel 2025-ben: mire figyelnek leginkább a magyarok?
Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy olvasóink milyen szempontok alapján vesznek fel hitelt.
-
Újabb okosórás fizetést vezet be a Gránit Bank (x)
A Garmin és a Xiaomi okosórákon is érintésmentesen fizethetnek a napokban élesített fejlesztés révén a Gránit Bank ügyfelei. A bank az innovációval tovább bővítette a gyors és kényelmes fizetési megoldásainak körét.


