Fontos megjegyezni, hogy akkor is elkaphatjuk újra a Covidot, ha nemrég már átestünk rajta.

Tombol a negyedik hullám: 10 ezernyi új magyar beteg, több mint 200-an meghaltak mára virradóra
6 millió 139 ezer a beoltott, 10 466 az új koronavírus-fertőzött, elhunyt 218 beteg Magyarországon.
A beoltottak száma 6 138 885 fő, közülük 5 852 417 fő már a második oltását is megkapta, 2 609 385 fő pedig már a harmadik oltást is felvették. 10 466 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 124 726 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 218 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 34 931 főre emelkedett - írja a koronavirus.gov.hu
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 902 000 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 187 795 főre emelkedett. 7450 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 550-en vannak lélegeztetőgépen. Az Oltási akcióban eddig összesen 947 ezren vettek fel oltást, közülük 775 ezren már a megerősítő harmadik oltást vették fel és 114 ezer eddig oltatlan ember is úgy döntött, hogy felveszi az első oltását. A sikerre való tekintettel a kormány meghosszabbította az Oltási akciót, így december 5. vasárnapig akár előzetes időpontfoglalás nélkül is lehet menni az oltópontokra reggel 7 óra és este 19 óra között - írják.

Fű alatt brutális vámokat bocsátott ki Donald Trump több gyógyszerre is: ez itthon is gondot okozhat
Az Egyesült Államok a globális gyógyszerértékesítések közel felét adja, így a vámok bevezetése komoly hatással lehet a nemzetközi gyógyszeriparra.
-
Kupon Kánaánnal indul az október a SPAR-ban (x)
Kapcsold turbóra az őszi bevásárlást a SPAR és INTERSPAR áruházakban! Az új kuponfüzet 2025. szeptember 29. és október 1. között szerezhető be országszerte a promócióban részt vevő áruházakban, miközben a kuponok a MySPAR appban is elérhetőek.
-
Lehet-e egyszerre fenntartható és biztonságos az áramellátás? (x)
Rengeteg a feladat a magyar energiaszektor előtt, de szerencsére megoldási irány is akad bőven – derült ki a villamosipar első számú szakmai rendezvényén.


