Húsz kerületi gyermek tekintheti meg ingyenesen a Ferencváros Zalaegerszeg elleni labdarúgó-mérkőzését Mátyus János egykori labdarúgó felajánlásának köszönhetően.
A teljes Európai Unióban, így Magyarországon is alkalmazhatják a Pfizer vakcináját az 5-11 éves korosztályban, ha a nemzeti hatóságok így döntenek.
Engedélyezte az Európai Gyógyszerügynökség, hogy az 5-11 évesek is megkaphassák a Pfizer koronavírus elleni vakcináját - közölte a szervezet. A szervezet csütörtöki rendkívüli ülésén hozta meg a döntést.
Innentől a fenti korosztályban a teljes Európai Unióban, így Magyarországon is alkalmazhatják a Pfizer vakcináját, ha a nemzeti hatóságok így döntenek.
A Comirnaty-vakcina dózisa kisebb lesz az 5-11 évesek számára, ők 10 mikrogrammot kapnak a felnőttek 30 mikrogrammja helyett, két dózisban, három hét különbséggel.
Címlapkép: Mészáros János, MTI/MTVA
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







