Hogyan búcsúztatták régen a halottakat Magyarországon? Teszteld a tudásod a különös temetési szokásokról és a hozzájuk kapcsolódó babonákról!
A maszk és a távolságtartás csökkenti megfertőződés esélyét és azt is, hogy a fertőzést továbbadjuk - mondta Kacskovics Imre immunológus, az ELTE természettudományi karának dékánja szombat reggel az M1-en.
A szakértő felhívta a figyelmet, hogy az antitestek körülbelül 4-6 hónapig napig nyújtanak védelmet egy, a betegségen átesett vagy egy beoltott embernél, ezért szükség van a harmadik oltásra is. Hozzátette: vannak olyan folyamatok is, amelyek a vakcina vagy a betegség hatására akár hosszú távon is biztosítják azt, hogy a szervezet képes legyen felismerni a koronavírust, illetve - igaz csak alacsony szinten - antitestek is termelődnek. Ugyanakkor ezekkel az a probléma, hogy túl lassan reagálnak egy esetleges fertőzésre - tette hozzá.
Kacskovics Imre szerint mivel a koronavírus a különböző mutációk révén egyre agresszívebb lesz, arra kell készülni, hogy újabb és újabb oltásokra is szükség lehet. Hangsúlyozta, aki nem oltatja be magát az a halált vagy a maradandó sérülést kockáztatja. Kifejtette:
a jelenlegi ismeretek szerint százból két ember belehal a betegségbe, húsz pedig maradandó sérüléssel kerül ki a kórházból.
Az oltás mellett kampányoló kollégáira utalva úgy fogalmazott, "mi mind ugyanazt mondjuk: legyenek szívesek a honfitársaim beoltatni magukat, ezzel tudják magukat és minket, a társadalmat és az ország működőképességét védeni".
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







