Országosan nem változott érdemben a koronavírus szennyvízben mért koncentrációja, öt városban azonban emelkedést mutattak a vizsgálatok.
Elhunyt 2 beteg, így az elhunytak száma 30 143 főre emelkedett. 406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 46-an vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 865 865, közülük 5 591 911 fő már a második oltását is megkapta, 646 ezren pedig már a harmadik oltást is felvették - írja a kormányzati portál.
501 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 819 021 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 2 beteg, így az elhunytak száma 30 143 főre emelkedett.
A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 781 138 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 7740 főre emelkedett. 406 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 46-an vannak lélegeztetőgépen.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







