Granit Xhaka, a Sunderland és a svájci válogatott csapatkapitánya kilépett a nemzeti csapat keretéből, miután elismerte, hogy 2022-ben hamis COVID-oltási igazolást szerzett.
Együttműködési szándéknyilatkozat született a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan, a megállapodás szerint legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges infrastruktúrát a vakcinagyártáshoz - közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára pénteken a Facebook-oldalán.
Menczer Tamás azt írta: együttműködési szándéknyilatkozatot írtak alá a kínai Sinopharm-vakcina magyarországi gyártására vonatkozóan Jang Huj-csuannal, a vakcinafejlesztő cég (Sinopharm-CNBG) alelnökével és Peng Hsziaóval, a Sinopharm-CNBG emirátusokbeli vegyesvállalati partnerének (G42) vezérigazgatójával. Abban állapodtak meg, hogy legkésőbb 10 hónapon belül létrehozzák Magyarországon a szükséges kapacitást és infrastruktúrát a Sinopharm-vakcina gyártásához - közölte.
-
Végre kristálygömb nélkül is tudhatod, mennyit fog érni az autód 4 év múlva (x)
Alacsony havidíjak és 4 év után is garantált visszavásárlási ár egy különleges programban.






