Bár a vírus napjainkban, 2026-ban is jelen van, és esetenként súlyos szövődményeket okoz, az elmúlt évek adatai egyértelműen igazolják a vakcinák biztonságosságát.
Gyártói információk szerint mind a Moderna vakcinája, mind pedig a Szputnyik-V hatásos a világban igen gyorsan terjedő delta koronavírus-variáns ellen – írja a Telex.
A Moderna-vakcina laboratóriumi vizsgálatai során azt mutatta, hogy hatásos a különböző mutációk, köztük a delta variáns ellen is, közölte a gyógyszergyártó kedden. Ellenben vizsgálatok azt is mutatták, hogy az újabb variánsokkal szemben az antitestek mérsékelten csökkentek.
Kedden a Szputnyik-V gyártója is bejelentette, hogy az orosz fejlesztésű vakcina 90 százalékban véd a delta variáns ellen (ez a már jól ismert indiai mutáns).
-
Letarolták az európai kiskereskedelmet: már minden második megvásárolt termék ebbe a kategóriába tartozik
A saját márkás termékek népszerűsége töretlen.
-
Vásárlás közben is tehetsz egy jó ügyért – ma kezdődik az Adni Öröm! tanszergyűjtő akció (x)
Az iskolakezdés sokunk számára az új füzetek illatát és a frissen megtöltött tolltartót idézi fel. Vannak azonban családok, ahol ez az időszak inkább a számolgatásról és a lemondásokról szól.







