Rouen antique market, France

Az óraátállítás újabb csapdáját leplezték le: most nyáron már nem csak a hőség miatt kell aggódni

2021. június 23. 13:31

Akár a keringési betegségek kialakulásának rizikóját is növelheti a szociális jetlag nevű jelenség, ami alatt a szabad- és munkanapok alvási időszakának eltérését értjük. Munkanapokon jellemzően korábban fekszünk le és korábban is kelünk, míg a szabadnapokon nagyobb lehetőségünk van arra, hogy magunk döntsünk az ébredés időpontjáról. Amennyiben rendszeresen akár több órás eltérés is van ebben a ritmusban, az hatással van a szívműködés idegi szabályozására is.

"Szabadnapokon és hétvégén inkább a saját biológiai óránk által diktált ritmus szerint élhetünk, vagyis akkor feküdhetünk le, amikor álmosak vagyunk és akkor kelhetünk fel, amikor kipihentük magunkat" – magyarázta dr. Káldi Krisztina, a Semmelweis Egyetem Élettani Intézet egyetemi docense, hozzátéve: a két időablak között több órás eltérés is lehet. Ezt nevezzük szociális jetlagnek, ami olyan, mintha minden hétvégén 2-3 időzónát átlépő utazást tennénk.

A téma különösen aktuális, hiszen az év során most a leghosszabbak a nappalok, és ez a nyári időszámítás miatt azt jelenti, hogy még este 1/2 10-kor is világos van. Ez a meghosszabbodott esti világos időszak becsapja a belső óránkat, azt az információt közvetíti felé, hogy korán van. Ezáltal csökkenti az álmosságot, és nehezíti az elalvást a munkanapokon, ami a korai kelés miatt alváshiányhoz vezet,

hétvégén pedig még jobban kitolja az alvásablakunkat, ami tovább növeli a szociális jetlaget.

A Semmelweis Egyetem kutatóinak sikerült először összefüggést kimutatniuk a szociális jetlag és a szívműködés idegi szabályozása között: tanulmányuk szerint minél inkább a szociális elvárások, és nem a belső óránk határozza meg az alvási ritmusunkat, annál rosszabb az alvásminőség és annál előnytelenebbül alakulnak a szívfrekvencia variabilitás mutatói, ami egyes keringési betegségek kialakulásának magasabb rizikóját is jelenti - írja közleményében az egyetem.

A Kronofiziológiai Munkacsoport munkatársai a Magatartástudományi Intézettel együttműködve fiatal, egészséges férfiakon vizsgálták, hogy a szociális jetlag és a szubjektív alvásminőség, valamint az autonóm idegrendszer állapotát jól jellemző szívfrekvencia variabilitás között van-e összefüggés. Az alvásminőség jellemzésére egy standardizált kérdőívet használtak, melynek eredményei kimutatták: azok, akik hétköznapokon nem a biológiai órájuk szerinti ritmusban aludtak – például azért, mert úgynevezett bagoly-típusúak, azaz maguktól később feküdnének és később kelnének – rosszabb alvásminőségről számoltak be.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Az eredmények szerint azoknak, akiket a szociális jetlag jobban érint, hétköznap alacsonyabb volt a szívfrekvencia variabilitásuk, azaz kevésbé előnyös a kardiovaszkuláris rendszerük alkalmazkodási képessége, és ez növelheti az olyan kardiovaszkuláris betegségek kialakulásának kockázatát, mint az infarktus vagy a magas vérnyomás.

Fontos azt is megjegyezni, hogy az alacsonyabb variabilitás az alvás kevésbé pihentető voltára is utal

– mutatott rá dr. Káldi Krisztina. A szociális jetlag mértéke csökkenthető lenne egyebek mellett például rugalmas munkaidővel, de az egyének is tehetnek azért, hogy kevésbé érintse őket: a késői típusúaknak javasolt reggelenként minél többet természetes fényben tartózkodniuk; emellett ma már jól ismert az a tanács, miszerint esténként célszerű csökkenteni az intenzív kék fény expozíciót, hasznos a mobiltelefon, illetve a monitor képernyőjének fényét kék-fény szűrő programmal változtatni – mutatott rá Sűdy Ágnes PhD-hallgató, a tanulmány első szerzője.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. május 1. péntek
Fülöp, Jakab
18. hét
Május 1.
A Munka ünnepe
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. április 30. 21:00
Segíts formálni a Pénzcentrum jövőjét!
Mondd el, mit gondolsz: töltsd ki a kérdőívet!
Kihagyom