A szalmonellafertőzés jellemzően hasmenéssel, lázzal, hasi fájdalommal, émelygéssel és hányással jár.
113 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 807 322 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 4 krónikus beteg, így az elhunytak száma 29 948 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 733 907 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 43 467 főre csökkent. 320 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 45-en vannak lélegeztetőgépen.
A beoltottak száma 5 375 923 fő, közülük 4 299 073 fő már a második oltását is megkapta. Az érvényes regisztrációval rendelkezők automatikusan tudnak az interneten időpontot foglalni az oltásra. Az internetes időpontfoglalóban országosan Pfizer, Sinopharm és korlátozott mennyiségben még Szputnyik oltás foglalható. Egyes oltópontokon Janssen és Moderna oltás is elérhető. Folyamatosan regisztrálhatnak a Magyarországon élő külföldiek és a külhoni magyarok is, oltásuk a közeljövőben megkezdődik.
-
Új városnegyed születik Angyalföldön: a befektetők már rá is ugrottak
Rózsahegyi Zsanettet, a Láng Negyed projektvezetőjét a barnamezős beruházásról kérdeztük.
-
Videó: ez történik a Rossmann 20 milliárdos központjában, mielőtt feltöltik a polcokat
Így dolgoznak a félautomata rendszerek a háttérben.
-
A fiatalok döntöttek: ezt várják el egy bankszámlától (x)
A Gránit Bank friss elemzése szerint a Z generáció számára a feltétel nélküli díjmentesség, a virtuális bankkártya és a piaci középárfolyamon történő devizaváltás jelentik a legnagyobb vonzerőt bankszámla-választáskor.
-
Több, mint 70 kuponnal érkezik a SPAR új kuponakciója (x)
Akár a nyaralásra készülsz, akár a nyári szünetet szeretnéd egyszerűbben és kedvezőbben megoldani, most érdemes figyelni a SPAR új kuponakciójára.







