Az Európai Tanács a Bizottságot is lépésre szólította fel, miközben az ipar versenyképessége és az energiabiztonság is napirendre került.
Megszólalt az AstraZeneca vezérigazgatója: nem ígértek több vakcinát, mint amennyit leszállítottak
Sosem ígérte túl magát az AstraZeneca a cégvezető szerint. Pascal Soriot azt követően szólalt meg, hogy az Európai Unió április 26-án bejelentette, bepereli az AstraZenecát, mert nem szállították le időben az EU-nak ígért mennyiséget.
Sosem ígértük túl magunkat, annyit vakcinát ígértünk, amennyiről tudtuk, hogy le tudjuk szállítani - mondta Pascal Soriot, az AstraZeneca vezérigazgatója a Reuters tudósítása szerint. A cégvezető azt követően szólalt meg, hogy az Európai Unió április 26-án bejelentette, bepereli az AstraZenecát, mert nem szállították le időben az EU-nak ígért mennyiséget.
Soirot szerint azonban mindent megtettek azért, hogy minél több adagot juttassanak el az EU-ba, és bár csalódott, hogy nem szállítottak ennél is többet, de büszke a vállalat munkájára,elkötelezettek amellett, hogy növeljék a leszállított oltóanyag-mennyiséget - április végéig 50 millió adag vakcina szállítását ígérték.
Az EU szerint az AstraZeneca március végéig a vállalt kötelezettségeknek csak a negyedét teljesítette. Korábban azt is ígérte a vállalat, hogy június végéig leszállít 100 millió adagot, ami elmarad a szerződésben foglalt 300 milliótól.
Működik a legális patikatrükk: így veszik töredékáron a méregdrága gyógyszereket az élelmes magyarok
Számos ismert gyógyszernek létezik azonos hatóanyagú, kevésbé ismert alternatívája, amelyek között jelentős árkülönbségek lehetnek.
Súlyos krízis előtt áll az ország: milliónyi magyar ássa a saját sírját, és még a gatyájuk is rámegy
A magyarok több mint ötöde naponta dohányzik, a fiatal felnőttek körében pedig minden negyedik ember rendszeresen rágyújt.
Újabb csúcstermék kapott zöld utat Európában: injekció nélkül olvasztja le a kilókat az új gyógyszer
Az amerikai receptfelírási adatok azt mutatják, hogy a tablettás kiszerelések érdemben bővíthetik az elhízás elleni gyógyszerek piacát.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







