-3 °C Budapest

Koronavírus: élre tör Magyarország az EU halállistáján

2021. március 18. 12:04 3 perc

A koronavírus-járvány harmadik hullámának csúcsán kijelenthetjük, sosem voltak még ennyire rosszak a hazai járványadatok, mint ezekben a napokban. Habár egyre több magyar kapja meg az oltást, számuk mostanra meghaladta 1,4 millió főt, azonban egyelőre még nagyon messze vagyunk a nyájimmunitástól, sőt, friss statisztikai adatok szerint élen járunk a halálozási adatokban is: 100 ezer lakosra vetítve a harmadik legrosszabb eredményt produkáljuk.

Kétségtelen, a járvány harmadik hullámának meredeken felszálló ágában vagyunk, a brit vírusmutáns nagyon gyorsan terjed, jelentősen nő nem csak az aktív fertőzöttek és a kórházi betegek, de a halottak száma is.

Éppen ezét szigorú korlátozó intézkedések vannak hatályba, és a következő 1-2 hétben nem valószínű, hogy ezek feloldásra kerülnek: az enyhítésnek most nincs itt az ideje - ahogy az Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszer is megerősítette a csütörtök délelőtti Komrányinfón.

Míg a koronavírus-járvány első és második hullám Magyarországon a környező országokhoz képest viszonylag csendesebben zajlott le, addig itt a harmadik hullámban ijesztően magasak a hazai adatok, főként a halálozási statisztika elrettentő.

2021. március 18-án a kormányzati tájékoztatás szerint 6502 új koronavírusos esetet regisztráltak egy nap alatt, ezzel a járvány kezdete óta összesen 539 080 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 207 beteg, így az elhunytak száma 17 628 főre emelkedett hazánkban.

Ez a szám, pontosabban a lakossághoz mért aránya mostanra kiemelkedően magas.

A John Hopkins Egyetem Koronavírus Központja naponta frissíti az összes fertőzött ország adatait. A mai napig a szakemberek összesen 2,68 millió halálesetet kötnek a járványhoz.

Egy friss ábra a halálozási arányszámokat mutatja a világ leginkább érintett húsz országának esetében 100 megerősített esetre vetítve: a koronavírusosoknak hány százalékánál válik halálos kimenetelűvé a fertőzés.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

Ahogy a grafikán is jól látszik, hazánk nemhogy a lista elején, de egyenesen az 5. leghaálosabb ország, itthon a koronavírussal megfertőződöttek 3,3 százaléka nem éli túl a betegséget. Bulgárián kívül nincs is Európai ország, amely megelőzne minket. 

A másik grafikon pedig a 100 ezer lakosra jutó haláleseteket mutatja.

Itt még előrébb vagyunk a listán: pontosan a 3. helyen, csupán két európai ország, Csehország és az Egyesült Királyság előz meg minket. Ez azt jelenti, hogy 100 ezer fertőződött lakosból több mint 176 meghal. 

Az adatok és ami mögöttük van

A halálozások számának összevetésében azonban óvatosnak kell lenni, hiszen nem minden országban számítják azonos módszertannal a koronavírusos elhunytak számát. A legtöbb ország ugyanazt a módszert választja, amit Magyarország is, miszerint ha egy beteg akkor hal meg, amikor pozitív a koronavírus tesztje, akkor ő a járvány áldozata. A Portfolio egy korábbi cikkében arra is felhívta a figyelmet, hogy számos országban valószínűleg kozmetikázzák az adatokat, így kevesebb koronavírusos beteget, elhunytat jelentenek a kormányzatok.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 6. 20:27