Három különböző minőségmegőrzési idejű, 200 grammos terméket érint a visszahívás, a Nébih a fogyasztókat is figyelmezteti.
Eléggé megtépázta a járvány a hazai autópiacot, ám úgy játszik, év végére valamelyest sikerül talpra állni. A Pénzcentrum a Datahouse adatai alapján megnézte, melyik autómárka adta a legtöbb forgalomba helyezést, és az is kiderült, hogy melyik modellek a magyarok kedvencei.
Eléggé megtépázta a járvány a hazai autópiacot 2020-ban. A tavaszi lezárások idején gyakorlatilag bele is álltunk a földbe: a forgalomba helyezési adatokból látható, hogy a tavaszi lezárások alatt kizárólag az előre leadott rendeléseket, illetve a céges ügyfelek vásároltak itthon új autókat.
A görbén az is látható, hogy a feloldásokkal szépen lassan elkezdett visszapattanni a piac, sőt, volt olyan hónap, amikor a tavalyi számokat is túlszárnyalták a forgalomba helyezések. Ez annak tudható be, hogy a tervezett autóvásárlások lényegében eltolódtak, az emberek akkor tértek vissza a szalonokba, és adták le rendeléseiket, amikor már biztonságosnak ítélték meg a helyzetet.
Új autót vennél, de szűkös a keret? Nézz szét a Pénzcentrum autóhitel kalkulátorában!
Bár a Datahose még csak a novemberi adatokat közölte, annyi már biztos, hogy a tavalyi rekordévet nem fogjuk túlszárnyalni. Viszont arra minden esély megvan, hogy a 2018-as szint közelébe kapaszkodjanak vissza a forgalomba helyezések. Ez pedig annak fényében nem is olyan rossz teljesítmény, hog áprilisban és májusban gyakorlatilag leállt a piac.
Kategóriák szerinti bontásban még mindig az alsó-középkategória vezet, de hasonlóan nagy szeletet tesznek ki a tortából a "lakossági" SUV-ok, illetve a Crossover-kategóriát is idevéve már látható, hogy ez a három szegmens elviszi a piac több mint felét.
2020-ban is tarolt "a mi autónk"
Nem meglepő, hogy a legtöbb modellt a korábbi évekhez hasonlóan a Suzuki állította forgalomba itthon január és november között. Ám ezen kívül sok örömre nincs ok a japán márkánál, legalábbis volumen tekintetében több mint 43 százalékos a visszaesés tavalyhoz képest. Ezzel szemben a msodik Toyota még növelni is tudta piaci részesedését több mint 16 százalékkal a 2019-es év hasonló időszakához képest. A harmadik legtöbbet forgalomba helyezett Ford majdnem 25 százalékot esett vissza a tavalyi év ugyanezen időszakával összehasonlítva.
A TOP 20 márka egyértelmű nyertese a Jeep, amely 55,6 százalékkal több modellt állított forgalomba, mint tavaly január és november között. De a Citorennek sincs oka panaszra (+36,7%). Rajtuk kívül csak a már említett Toyota és a Fiat (+15,8%) tudott kétszámjegyű növekedést összehozni a forgalomba helyezésekben. A 20 legtöbbet forgalomba helyezett márka közül egyébként csak 6 esetében tapasztalható valamennyi növekedés, ezek mellett a Peugeou 0,29 százalékos csökkenése és a Volvo 2,12 százalékos deficitje sem olyan vészes a többiekéhez képest.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Merthogy ezeken kívül csak a BMW (-7%) úszta meg egyszámjegyű mínusszal a járványévet. A legnagyobb csökkenés az Opelnél volt (-48,6%), ezt követi a már említett Suzuki, illetve a Mazda (-38,4%).
Ezek a magyarok kedvenc autói
A modellek szerinti toplistán is dominál a Suzuki: az első helyre a Vitara futott be, majd pedig az SX4 S-Cross következik, a harmadik pedig a cégautók egyik nagy slágere, a Skoda Octavia lett.
Megfigyelhető, hogy a nagycsaládos kedvezmény is igencsak befolyásolta az autópiacot: a hétszemélyesként is rendelhető Dacia Lodgy például a toplista ötödik helyére került több mint 3400 forgalomba helyezéssel - a modell azért ilyen népszerű, mert a 2,5 milliós állami támogatás lehívásával akár féláron is el lehet hozni a szalonból. De ott van még a 8. helyen a Ford Tourneo is, amiből 3100 darab állt forgalomba az első 11 hónapban.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







