Kigyulladt egy elektromos roller akkumulátora hétfő hajnalban Budapest V. kerületében.
Merkely Béla szerint 60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek, plusz a vakcináció által biztosított immunitásnak együttesen, hogy a járvány leálljon - mondta el a Hír TV-ben.
Stabil a koronavírus-járvány miatt megfertőződők száma, és látható egy mérsékelt csökkenés - többek között erről beszélt Merkely Béla a televízióban. A szakember azt is elmondta,
"60 százalékosnak kell lennie az átfertőzöttségnek, plusz a vakcináció által biztosított immunitásnak együttesen, hogy a járvány leálljon. Én abban bízom, hogy erre márciusban már sor kerülhet, ez a legoptimistább. Elindul a vakcináció, nagyjából márciusra érünk oda, hogy ennek egyértelműen látható jele lesz" - tette hozzá Merkely Béla.
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







