Novák Hunor a kamu oltások miatt letartóztatott doktornőről: Az orvos maga sem hitte el, hogy a kötelező védőoltások feleslegesek.
A Pfizer gyógyszergyártó közölte, hogy a koronavírus elleni vakcinája 95 százalékos hatékonysággal bír, és nincsenek súlyos mellékhatásai.
A Pfizer gyógyszergyártó szerdán közölte, hogy koronavírus elleni vakcinája 95 százalékos hatékonysággal bír, és nincsenek súlyos mellékhatásai, írja a 24.hu. A gyógyszercég honlapján egy 146 oldalas tanulmányban ismerteti a vakcinával kapcsolatos kísérleteinek az eredményeit. A cég már a múlt héten előrejelezte, hogy a részeredmények alapján több mint 90 százalékos hatékonysággal működik majd a vakcina.
A most ismertett friss adatok azt mutatják, az oltás megakadályozta a Covid-19 enyhe és súlyos formáit, és 94 százalékban hatásos azoknál az idősebb felnőtteknél is, akikre veszélyesebbek lehetnek a vírus szövődményei. A Pfizer és a BioNTech közös vizsgálatában közel 44 ezer önkéntes vett részt, akiknek a fele kapta az meg az igazi oltást, a többiek placebót kaptak. A 170 koronavírussal megfertőződött kísérleti alany közül 162-en voltak a placebo-csoportban, és csak nyolcan lettek beoltva az igazi vakcinával. A tíz súlyos esetéből kilencen kaptak placebót.
A Pfizer és a BioNTech szerint az oltás hatékonysága a különböző korcsoportokban és etnikumokban egyenletes volt. A leggyakoribb mellékhatás a fáradtság, az önkéntesek 3,7 százaléka panaszkodott erre a második adag után. Az idősebb felnőttek kevesebb és enyhébb mellékhatásról számoltak be a két gyógyszercég szerint.
Akiko Iwasaki, a Yale Egyetem immunológusa különösen a 65 év felettiek eredményeit tartja ígéretesnek: "Az influenza elleni oltásból tudjuk, hogy ebben a korosztályban oltásokkal nagyon nehéz védelmet elérni, ezért a 94 százalékos hatékonyság ebben a csoportban valóban figyelemre méltó" - idézte a szakembert az amerikai The New York Times napilap.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A Pfizer tervei szerint a résztvevőket további két évig figyelemmel kíséri, hogy meggyőződjön a védelem időtartamáról és hosszú távú biztonságosságáról.
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
AI vagy Excel? Most megmutatjuk, hol tart a céged a digitális versenyben
Töltsd ki a kérdőívet – csak 5 perc!
-
A fehérjeárak elszálltak, mégis rekordot döntött a BioTechUSA: ezek váltak a vásárlók kedvenc termékeivé
Lévai Bálintot, a cég tulajdonosát kérdeztük.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







