Nyolcvanhárom éves korában elhunyt Gali László. A Gárdonyi Géza Színház örökös tagjának halálhírét a teátrum jelentette be.
Rosszul oltották be a miniszterelnököt egy magyar orvos szerint: ezeket a hibákat követték el
Az elsők között oltották be a miniszterelnököt influenza elleni vakcinával, egyes vélemények szerint azonban több hibát is elkövettek a művelet során.
Tegnap, ahogy arról a Pénzcentrum is beszámolt, influenza elleni védőoltást kapott Orbán Viktor - erről Facebook oldalán videó is látható. Egy magyar orvos, Novák Hunor szerint azonban több szakmai hibát is elkövettek a vakcina beadása során.
"Orbán Viktor valószínűleg azt az oltást kapta, amit a (delta)izomba kell beadni, a képen látható részre csak izomba adott injekciót illik típusosan beadni. Típushiba, hogy ilyenkor a bőrt összecsípik (ezt látjuk a videón), pedig azt a zsírszövetbe való oltásnál kell csinálni. Izomba adott oltásnál a bőrt szét kell nyomni, húzni, lapítani, hogy biztosan az izomba kerüljön az oltás. Ha összecsípve adjuk be a bőrredőbe, a tű vége és így az oltás könnyen a zsírszövetbe kerül, a beadott oltás így akár hatástalan is lehet, illetve komolyabb helyi mellékhatás alakulhat ki (viszkető csomó, gyulladás, esetleg zsírszövet elhalás))."
- írja Novák Hunor Facebook bejegyzésében, majd hozzáteszi, ez nem az adott orvos kritikája, inkább az oktatási rendszeré. Ő is így tanulta.
JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
(Címlapkép: Facebook)
Nagy meglepetést okoztak a magyar fiatalok: ebben még a svédek és a hollandok is lemaradnak mögöttük
A magyar fiatalok 92,7 százaléka jónak vagy nagyon jónak tartja az egészségi állapotát.
Nem csak a feledékenység jelezheti az Alzheimer-kórt: 8 figyelmeztető tünet, amit sokan félreértenek
Sokan úgy gondolják, hogy az Alzheimer-kór első jele a memória romlása, pedig a betegség ennél jóval alattomosabban is kezdődhet.
AI & Digital Transformation 2026
Deep Tech 2026
Vállalkozói Klub 2026
HR (R)EVOLUTION 2026







