Bár jogszabály nem tiltja a téli gumiabroncsok nyári használatát, egy esetleges baleset során komoly anyagi következményekkel járhat ez a döntés.
A koronavírus sokkal súlyosabb, mint az influenza, akár 10-20-szor is halálosabb lehet ez a fertőzés - hívta fel a figyelmet az ATV Egyenes beszéd című műsorában Szlávik János infektológus. A szakember egyúttal javasolta, hogy aki teheti, oltassa be magát az influenza ellen.
A Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szerint a járvány második hulláma könnyebb számukra, mert már rengeteg tapasztalattal rendelkeznek. A kórházban folyamatosan növelni fogják a kapacitásokat, hogy el tudják látni a betegeket - tette hozzá a műsorban. Arról is beszélt a szakember, hogy a járványgörbe ellaposítása a járványügy dolga, ha úgy alakul a következő napokban, hetekben, hogy szigorúbb intézkedések kellenek, akkor azt meg fogják tenni a hatóságok.
Ha a jövőben szükség lesz szigorító intézkedésekre, Szlávik szerint lehet gátolni még a nagyobb rendezvényeket és a maszkviselést is szigorúbban lehet ellenőrizni - vélekedett. Azt is megjegyezte, hogy a tavaszi szigorú intézkedéseket nem lehet megtenni, mert látni kell, hogy mit hoztak azok a teljes lezárások.
Szlávik János haragszik azokra, akik azt mondják, hogy a koronavírus csak picit súlyosabb, mint az influenza vagy olyan, mint az influenza. Ez egyáltalán nem igaz - húzta alá. Szlávik János elmondása szerint, bár az influenza több embert betegít meg, az influenza halálozása viszont tizede vagy huszada a koronavírus-fertőzésnek.
A koronavírus sokkal súlyosabb, mint az influenza - figyelmeztetett a főorvos. Bár a koronavírus az idősekre veszélyesebb, de az is látható, hogy az is előfordul, fiatalemberek kerülnek intenzív osztályra, vagy lélegeztetőgépre, esetleg el is hunynak a fertőzés következtében - érzékeltette.
Szerinte mindenképpen törekedni kell arra, hogy legalább az egyik vírus ellen védekezzünk, ezért javasolja az influenza elleni védőoltást. Az influenzaoltás szerinte október közepétől válik elérhetővé idén.
JÓL JÖNNE 5 MILLIÓ FORINT?
Amennyiben 5 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 106 053 forintos törlesztővel a CIB Bank nyújtja (THM 10,39%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,61%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)
- hívta fel a figyelmet.
(Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt)
Láthatatlan gyilkos lapul sok magyar hűtőjében: ez a baktérium ott is szaporodik, ahol más elpusztul
Bár a liszteriózis viszonylag ritka fertőzés, az Európai Unióban évente mégis a legsúlyosabb élelmiszer-eredetű betegségek közé tartozik.
-
Nincs több kérdés, a GVH Árfigyelő adatai is megerősítik: tényleg a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában
A GVH Árfigyelő adatai igazolják: a Lidl kínálta az átlagosan legolcsóbb élelmiszerkosarat az év első két hónapjában.
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







