Oroszország felkészült a nukleáris fegyverek korlátozását szabályozó egyezmény lejáratára, a világ újra különösen veszélyes lehet.
Több újrafertőzödött terület vezetése döntött úgy, hogy ismét korlátozzák a beudatazást bizonyos helyekről, illetve van, ahol a kijárási korlátozásokat is újra bevezették.
Kína
Pekingben, Kína fővárosában június közepén kezdett el ismét rohamosan terjedni a koronavírus, miután egy nagybani piachoz köthető gócpontot azonosítottak, védekezésképpen a helyi önkormányzat újra bezárta az iskolákat és a repülőtereket és tömeges tesztelést rendeltek el. A piac melletti 11 lakóövezetet teljesen lezárták a kínai hatóságok - olvasható a Portfolio összeállításában.
Ne maradj le az akciós kamatokról - ezekkel a kölcsönökkel jól is járhatsz!
Horvátország
Horvátország június 24-én jelentette be, hogy ismét szigorít a beutazási szabályokon, mert megnövekedett a Covid-fertőzöttek száma, ez azt jelenti, hogy újra két hetes karanténba kell vonulniuk azoknak, akik Szerbiából, Bosznia-Hercegovinából, Koszovóból és Észak-Macedóniából érkeznek. Az átutazókra a megkötések nem vonatkoznak.
Az amerikai államok
Több amerikai állam is szigorított az elmúlt napokban az államok közti utazás szabályain, elsősorban a texasiak beutazását korlátozzák, mert az államban nagyon megnőtt a Covid-fertőzöttek száma. New York, New Jersey és Connecticut is 14 napos karanténba küldik a Texasból érkezőket, miután egy nap alatt több mint 5000 fertőzöttet regisztráltak a déli államban. Korábban egyébként Texas is karanténolta a New Yorkból érkezőket, hiszen az utóbbi volt az amerikai járvány egyik legnagyobb gócpontja. Az Egyesült Államokban egyébként szinte fékezhetetlenül tombol a koronavírus: már 2,5 millió fertőzöttet azonosítottak és bár a korábbi gócpontokban; Kaliforniában, New Yorkban talán sikerült elsimítani a járványgörbét, újabb és újabb államokban ugrik meg jelentősen a fertőzöttek száma. Több állami önkormányzat is jelezte: fontolgatják a kijárási korlátozások, boltbezárások visszavezetését.
Dél-Korea
Miután május 6-án újranyitottak a dél-koreai fővárosban, Szöulban a parkok, klubok, játszóterek, múzeumok, május végén ismét bezárták őket, amiért megugrott a fertőzések száma a városban. Az újabb hullámot egy koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált fiatalhoz kötik, aki egy átmulatott este során számos diszkóban szórta szét a fertőzést.
Kamatot vágott a jegybank! Ezekkel a kölcsönökkel olcsón finanszírozhatod extra kiadásaidat
Németország
A német hatóságok Észak-Rajna - Vesztfália területén visszahozzák a korlátozásokat, miután egy húscsomagoló üzem több mint 1500 alkalmazottjának tesztje lett pozitív. A korlátozások értelmében a bároknak, a múzeumoknak, a moziknak és az edzőtermeknek be kell zárniuk, az éttermek pedig csak elvitelre készíthetnek ételeket. A szigorúbb közösségi távolságtartás szabályai ismét életbe lépnek, valamint bezárták az óvodákat és iskolákat, ami 50 ezer gyereket érint. Ezen kívül kötelező karantén van érvényben az érintett gyár összes alkalmazottja számára.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 20 000 000 forintot 20 éves futamidőre már 6,22 százalékos THM-el, havi 143 171 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az UniCredit Banknál 6,42%, a Magnet Banknál 6,76%, az Erste Banknál 6,78%, a CIB Banknál 6,79%, míg a Raiffeisen Banknál pedig 7%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
Portugália
A portugál főváros 19 negyedében pénteken vezették vissza a kijárási korlátozásokat, miután ismét megugrott a fertőzöttek száma az országban. Július 1-jétől két hétig megint csak azok hagyhatják majd el a lakóhelyüket, akik munkába járnak, illetve bevásárolnak vagy orvoshoz mennek. Tilos lesz öt főnél több embernek gyülekeznie.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Több mint 22 milliárd forintot takarítottak meg a magyarok tavaly a Lidl Plus-al
A magyar vásárlók 85%-a minden vagy majdnem minden vásárlásnál használja a hűségkártyáját vagy mobilalkalmazását, míg mintegy 60%-a több programot is aktívan igénybe vesz.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







