14 °C Budapest

Operatív Törzs: enyhül a járványhelyzet, ennek hatása lesz a munkavégzésre is

2020. május 14. 12:15

A mai kormányinfó után megtartott operatív törzs tájékoztatóján elhangzott: újabb védőeszköz szállítmányok érkeznek 29 kórházba, a mentőállamosákra és idősek otthonába is - mondta el Kiss Róbert. 528 főre nőtt azok száma, akiket elektronikus úton ellenőriznek a hatósági házi karanténban.

Az operatív törzs mai tájékoztatóján Kiss Róbert elmondta, hogy Budapesten és Pest megyében 335 intézkedés történt kijárási korlátozásokkal kapcsolatos magatartásszegés miatt, melyből 172 esetben figyelmeztetést, 96 esetben bírságot osztottak ki és 67 feljelentés történt. Vidéken a magatartásszegések száma jóval kevesebb, 66 esetben történt rendőri intézkedés. Ebből 35 figyelmeztetéssel, 9 bírság kiosztással és 22 feljelentéssel zárult.

Dr. Müller Cecília arról számolt be, hogy egyre nő a gyógyultak száma, és csökken az új fertőzötteké. Így mondhatjuk, hogy a járványhelyzet enyhül. Az országos tisztifőorvos elmondása szerint ma 1775 aktív fertőzöttet tartunk nyilván, ők azok, akik ma pozitív laboratóriumi lelettel rendelkeznek. A kórházban ápoltak száma 658, és 49 fő van lélgegeztetőgépen. Jelentősen nő a laborvizsgálatok száma, már 123 ezer felett van - mondta el Müller a reggel közölt adatokat.

Ezek az adatok arra utalnak, hogy nyugvó szakaszba érkeztünk, sőt, egy csökkenés figyelhető meg. Elmondhatjuk, hogy a járvány mérséklődik az országban, és immár egy csökkenésnek vagyunk tanúi

- mondta el Müller Cecília. Most már bizonyosan kijelenthető, hogy a vidéken alkalmazott nyitás nem eredményezett fertőzési többletet az átlagos lappangási idő tükrében, de még egy hetet várni kell.

Müller Cecília arról is beszélt, hogy a járvány enyhülésével a munkavégzés is meg fog változni. Főként az otthoni távmunkával kapcsolatban volt bizakodó, hogy a járvány lecsengése után is lesz rá lehetősége a munkavállalóknak. A dolgozók egészségének védelme érdekébe azt javasolta, csak egészségesen menjen vissza bárki irodába dolgozni, és minden esetben ügyelni kell a higiéniára.

Jellemzően a vírus 60 fok felett elpusztul, az e fölé melegített ételek tehát nem jelentenek veszélyt - mondta el a tisztifőorvos. A felszolgálók és az ételkészítők részére rendelkezésre kell állnia kézfertőtlenítőnek. Nagy gondot kell fordítani a mosogatásra, ajánlott a magas hőfokon végzett mosás. A közös használatra kihelyezett eszközöket rendszeresen fertőtleníteni kell Müller Cecília szerint.

A sajtó kérdéseire válaszolva a tisztifőorvos elmondta, hogy a koronavirus.gov.hu által közölt térkép a mindenkori fertőzöttek összes számát mutatja. Ha változást látnak ezen a térképen, annak az az oka, hogy ha vizsgálati minta érkezik be, akkor a laboratóriumi kérőlap után töltik fel az első adatot. Ekkor kezdődik el a járványügyi vizsgálat, és sokszor ekkor kerül felfedésre a valódi adat, hogy hol lakik a beteg, hol van a fertőzés pontos helye, és ilyenkor korrekcióra kerül az adat. Ilyenkor változhat a térkép.

Maradandó károsodást okozhat a vírus?

A sajtó megkeresésére válaszolva Müller Cecília ismerette, hogy a vírus következtében a szervezetben keletkezik egy véralvadási zavar is, emiatt alakulhatnak ki különféle tünetek, például bőrtünetek is. Kisebb rögök, úgynevezett trombusok keletkeznek. A többszervi elégtelenség egyik oka is, hogy vérrögök képződnek a szervezetben, ezek akármelyik szervhez eljutnak, és ott károsodást is okozhatnak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Ennek maradandó károsodás is lehet az eredménye.

Ritkán, de előfordul maradandó károsodás, jellemzően ez a tüdőkapacitás csökkenésével jár - meggyógyul az illető, de a fizikai tevékenységek esetén csökken az állóképessége, "fordította magyarra" Müller Cecília a biológiai folyamatot.

Arról is tájékoztatást adott, hogy a felületeken esetlegesen meglévő víruspartikulákat elpusztíthatja maga az UV-sugárzás és a meleg is, hiszen kiszárad, inaktívvá válik a vírus - mondta el Müller Cecília országos tisztifőorvos.

Az idősotthonokkal kapcsolatban elmondta, hogy jelenleg 737 fő lakik az idősotthonokban, az összes fertőzött arányában ez 23% - válaszolta meg a kérdést Müller. Ilyen arányban vannak a halottak is. Az egészségügyi dolgozók fertőzöttségi aránya "meglehetősen állandó" - mondta Müller. A fertőzöttek 13%-a egészségügyi dolgozó.

Ha egy zárt közösségbe bejut a vírus, akkor ott már könnyebben terjed a kórokozó. Jelenleg 45 egységet (ez osztályt jelent, nem intézményt) tartanak nyilván, ahol jelen van a vírus. Ezek ilyenkor zárlat alá kerülnek, és addig nem fogadnak beteget, amíg jelen van.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 20. szombat
Tivadar
16. hét
Április 20.
Cirkuszok világnapja
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem