11 °C Budapest

Európai koronavírus-csalók elleni razziához csatlakoztak a magyarok: ezt vizsgálják

2020. május 12. 10:51

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) fogyasztóvédelmi területe is bekapcsolódott abba az uniós szintű hatósági ellenőrzéssorozatba, amelynek célja a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok kiszűrése az online piacról járványveszély idején.

A koronavírus-járványban érintett országok mindegyikében megfigyelhető, hogy a veszélyhelyzetben megélénkült kereslet miatt a korábbinál több példát találni tisztességtelen kereskedelmi magatartásokra a webáruházaknál. Egyes kereskedők megtévesztő tájékoztatást adnak bizonyos termékek tulajdonságairól, nem törődve azzal, hogy a nem megfelelő védelmet nyújtó szájmaszk vagy fertőtlenítőszer használata súlyosbíthatja az egészségügyi kockázatokat.

Az ITM szakmai irányítása mellett ezért 2020. február végétől fokozott fogyasztóvédelmi hatósági ellenőrzéseket folytatnak a kormányhivatalok a hagyományos és az online kereskedelemben is. A webáruházak kínálata iránt jelentősen megnőtt igényt mutatja, hogy a legutóbbi kiskereskedelmi statisztika szerint márciusi forgalmuk megközelítette a tavalyi év végi havi adatokat. Mivel áprilisban egész hónapban, az országban mindenütt érvényben volt a kijárási korlátozás, és az üzletek jelentős része nem tartott nyitva, az elmúlt hónapban még tovább nőhetett a hazai online kereskedelem. Keszthelyi Nikoletta fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkár elmondta: 

a több mint két hónapja megkezdődött ellenőrzések során a fogyasztóvédelem mintegy 1200 üzlet és közel 600 webáruház gyakorlatát vizsgálta próbavásárlásokkal is. A webáruházaknál gyakran tapasztaltak agresszív kereskedelmi gyakorlatot, különösen olyan kézfertőtlenítők esetén, amelyeknél laborvizsgálatok igazolták, hogy hatástalanok. Az online jogsértések miatt fogyasztóvédelmi és piacfelügyeleti eljárások is indultak, ezek során eddig mintegy 3,5 millió forintot bírságot szabtak ki.

A hazai ellenőrzések keretében a járványveszély miatt keresett termékekre vonatkozó ajánlatoknál a termékek tulajdonságaira vonatkozó állítások és ígéretek helytállóságát nézi az ITM IT laboratóriuma. Emellett azt is vizsgálják, hogy a vásárlásra ösztönzés érdekében nem gyakorolnak-e nyomást a fogyasztókra, pl. azzal, hogy a termék készleten lévő, alacsony darabszámára figyelmeztetnek. Rendszeresen vizsgálják a szállítási idők megnövekedését és a rendkívüli áremelkedéseket is, amelyek elsősorban a szájmaszkok és kézfertőtlenítők esetén voltak jellemzőek. A járvánnyal összefüggő termékeket forgalmazó, újonnan létrehozott honlapoknál szinte minden esetben hiányzott a kötelező előzetes tájékoztatás a vállalkozás elérhetőségéről, az elállási és vitarendezési lehetőségekről.

Az Európai Bizottság az efféle jelenségek elleni összehangolt fellépés érdekében kezdeményezett gyors, egyidejű online ellenőrzést az Uniós Fogyasztóvédelmi Együttműködési Hálózat (CPC Hálózat) keretében. A magyar csatlakozással a hazai fogyasztóvédelem által már több mint két hónapja folytatott kiemelt ellenőrzés folytatódik nemzetközi szinten is. Az eddigi tapasztalatok alapján változatlanul folyamatos hatósági jelenlétre van szükség a piac tisztítása, a fogyasztók biztonsága és a jogkövető vállalkozások védelme érdekében.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem