4 °C Budapest

Új koronavírus: nagyobb lehet a gazdasági visszaesés Magyarország, mint gondolták

2020. április 25. 10:50 2 perc

Valószínűleg súlyosabb lesz a magyar gazdaság zsugorodása idén, mint a kormány által korábban prognosztizált 3 százalék - mondta el Varga Mihály pénzügyminiszter a Reutersnek. Hozzátette: a 3 százalékos GDP-arányos költségvetési hiány "nincs kőbe vésve."

Varga elmondta azt is, hogy április végén ismét megvizsgálja majd a kormány a GDP-vel és a költségvetéssel összefüggő előrejelzéseit, hiszen a korábbi prognózis március végi volt és azt feltételezte, hogy a második negyedévben már kilábalunk a járványból.

Még elemezzük a helyzetet, de a szám valószínűleg gyengébb lesz

- mondta el a pénzügyminiszter a Reutersnek. Varga beszélt arról is, hogy 202 ezer online pénztárgép adatait szemlélve elmondható, hogy az elmúlt hét napban a kiskereskedelmi forgalom alig 54%-a volt az előző év azonos időszakának, így valószínűleg az adóbevételek is számottevően alacsonyabbak lesznek idén.

"Ha a gazdaság visszatér május végén vagy júniusban, a recesszió 3 százalék lenne, de látható, hogy ez ennél sokkal lassabban történik majd meg" - fogalmazott Varga.

Kitért arra is, hogy nem számít "mérhető" bevételre a turizmusból idén, a legnagyobb rövidtávú kockázatnak pedig azt értékelte, hogy az export nehezen fog tudni újraindulni a határok lezárása és az áruszállítási nehézségek miatt. A miniszter elmondta: a kormány szeretné a költségvetési hiányt a GDP 3%-a alatt tartani, de "nem a világ vége," ha ennél magasabb lesz a szám.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A Reuters elemzői konszenzusa szerint a magyar hiány a GDP 4,5%-ára rúghat idén, Varga erre azt mondta, hogy elfogadható abban az esetben, ha a járvány hosszabb ideig fékezi majd a gazdaságot és az nem fog tudni újraindulni.

Varga beszélt a Budapest-Belgrád vasútvonalról is, melyet Kína finanszíroz. Elmondta, hogy 20 éves, 1,855 milliárd dolláros hitelt vett fel Magyarország, a kölcsön éves kamata pedig 2,5 százaék lesz, valamint lesz lehetőség előtörlesztésre.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 8. vasárnap
Zsombor
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 8. 16:06