Egyetlen város lóg ki a sorból: Szegeden emelkedést mértek, máshol stagnál a koronavírus örökítőanyag.
A Főváros Önkormányzat a következő napokban 10 ezer PCR típusú koronavírus tesztet végez el a fővárosi cégeknél és intézményekben - olvasható a főváros közleményében. Úgy érvelnek: a tesztelésnek kiemelt szerepe van a betegség terjedésének lassításában és ha később enyhíteni akarunk a mostani szigorításon, akkor rengeteget kell tesztelni.
A nemzetközi tapasztalatok és a mérvadó egészségügyi szervezetek szerint minél több tesztet kell végezni annak érdekében, hogy megállítsuk a járvány terjedését. Ezért a Fővárosi Önkormányzat eddig összesen 28 ezer tesztet szerzett be. Ebből 10 ezer darab közbeszerzési eljárás keretében a Kelen Kórház Kft.-től vásárolt IgM/IgG típusú teszt, amelyeknek a felhasználása folyamatos az idősotthonokban és a hajléktalan ellátó szervezeteknél. A 10800 PCR teszt szolgáltatója a Corden International Kft.
A Fővárosi Önkormányzat intézményeiben folyó védekezési munkát a központi kormányzat 500 db IgM/IgG teszt átadásával támogatta. A tesztelésnek kiemelt szerepe van abban, hogy tudjuk, ki az, aki átesett már a betegségen és hol tart éppen a járvány, hogy a mostani korlátozó intézkedéseken enyhíteni lehessen. A teszteket a főváros a szociális, és idősotthonokban dolgozó munkatársakon, gondozottakon és az intézmények lakóin végzi el először.
Leszázalékolás feltételei, menete, összege 2026-ban: ezekre a betegségekre jár a rokkantsági ellátás
2026-os útmutató a leszázalékolásról: a feltételektől a kérelem benyújtásán át az ellátás összegéig minden fontos tudnivaló egy helyen.
-
Európa legnagyobb outdoor és katonai áruháza érkezik Magyarországra (x)
A MILITARY online áruház tovább erősíti európai jelenlétét, és elindította a MILITARY.EU/HU weboldal új, magyar vásárlók számára létrehozott online boltját.
AI in Energy 2026
AgroFood 2026
Portfolio Investment Day 2026
Hitelezés 2026
Women's Money & Mindset Day 2026








