A szervezet a társadalmi egyeztetés keretében hivatalosan is benyújtotta javaslatait a Pénzügyminisztériumnak.
Az OTP Bank összes, fiókban dolgozó alkalmazottját saját költségére kötelezően leteszteli koronavírusra - írja a Forbes. Az értesülést a bank is megerősítette, és annyit tettek hozzá, hogy a cél, hogy időben kiszűrjék a fertőzötteket, és akadt már pozitív eredmény is.
A lapnak az OTP elárulta, hogy esetleges pozitív eredmény esetén a tesztelést végző laboratórium a Tisztiorvosi Szolgálatot azonnal tájékoztatja, ők teszik meg az ilyenkor szükséges intézkedéseket. Azt viszont leszögezték, hogy
Mint arrólamai nap folyamán a Pénzcentrum beszámolt, már számos magánintézménybe végeznek koronavírus-tesztet Magyarországon. Az árak - a teszt típusától függően - igencsak változóak, de alaphangon is 10-15 ezer forint (egy komolyabb csomag, kiszállással akár 80 ezer forint is lehet).
Ez azt jelenti, hogy 100 főre vetítve - 10 ezer forintos átlagos tesztáron - 1 millió forintos kiadással kell számolnia az OTP Banknak. A tavaly áprilisi adatok szerint a pénzintézet több mint 9600 főt foglalkoztatott. Arról nincs adat, hogy az állomány mekkora része fióki alkalmazott, de a fiókszámból és a működési struktúrából adódóan nagy részüknél elvégezhetik majd a tesztet.
-
300 ezres kárgaranciát is érhet a jól felszerelt vadriasztó, de sok autós egy alapvető dolgot ront el
A vadriasztóhoz járó akár 300 ezer forintos kárgarancia érvényesítésénél a megfelelő felszerelés is kulcsfontosságú lehet.
-
Bosszant, sokba kerül, mégsem intézed el? Mondd el, te mit halogatsz
Friss olvasói felmérésünkben arra vagyunk kíváncsiak, mi tart vissza a váltástól/változtatástól. A kérdőív kitöltése 5 perc. Köszönjük a segítséged!
-
A digitalizáció térnyerése a csomagküldésben: már több mint 700 ezren használják a GLS alkalmazását (x)
Egyre többen intézik már Magyarországon a csomagfeladást és a csomagátvételt teljesen digitálisan. A cég szerint a felhasználók egyre nagyobb arányban választják az önkiszolgáló online megoldásokat.
-
Te kire voksolsz? Már tart a Lidl Érték.Lánc közönségszavazása! (x)
Gyermekek támogatása, esélyteremtés, közösségépítés, egészségmegőrzés vagy éppen környezetvédelem: harminc különleges civil kezdeményezés jutott be a Lidl Magyarország Érték.Lánc Programjának döntőjébe.







