12 °C Budapest

Koronavírus: kiderült, hol és mikor jön az újabb leépítési hullám Magyarországon

2020. április 15. 08:13

A koronavírus okozta járvány kitörése után gyakorlatilag befagyasztották a gazdaságot, számtalan ember került pillanatok alatt az utcára. A kialakult helyzetben kíváncsiak voltunk a meghozott intézkedések vajon milyen hatással lesznek a munkaerőpiacra, ezért a HelloVidék megkereste a Pécsi Tudományegyetemen Dr. habil Vámosi Tamás egyetemi docenst a várható következményekről. Interjú

HelloVidék: Hogyan látja a koronavírus kialakult helyzetben várhatóan mennyien maradnak munka nélkül?

Dr. habil Vámosi Tamás: Ezt sajnos nem lehet előre megmondani, de az biztos, hogy ahogy megyünk előre az időben, és mélyül (de legalábbis fennmarad) a válsághelyzet, úgy fog növekedni a munkanélküliek száma is. A statisztika ezt soha nem fogja pontosan megmutatni, mert nem mindenki lesz regisztrált álláskereső, illetve az egyéni vállalkozók jelentős része is nehéz helyzetbe került, mert bár papíron nem lesznek munkanélküliek, jelentős bevételektől fognak elesni.

A munkanélküliség növekedése hullámokban jelentkezik; a válsághelyzet beálltával a kis- és középvállalkozások jelentős része nem tudott máshogy reagálni, mint hogy csökkentette a bérköltséget, vagyis leépített munkatársakat, csökkentette a munkaidőt, megtett mindent, amit csak lehetett.

A nagyvállalatok nagyobb mozgástérrel rendelkeznek a munkaerő-gazdálkodás területén, ott is történtek átszervezések, biztos, hogy a munkaerő egy részétől ők is megváltak (és itt valószínűleg a kölcsönzött munkaerő járt a legrosszabbul), de nem ez volt a meghatározó, inkább a kivárás és a munkaidő átszervezése. Ha nem indul be a gazdaság, újabb leépítések várhatóak, és ami még fontos: nagyon kevés cég vesz fel új embereket, pedig a tavasz mindig élénkülést szokott hozni a munkaerőpiacon.

A következő hullám akkor lesz, amikor a még termelő cégek is beleütköznek abba, hogy nincs kinek eladni a megtermelt árut vagy szolgáltatást, vagy éppen már nem is tudnak termelni, mert fontos alapanyagokat vagy alkatrészeket nem tudnak beszerezni.

Hiába vagyok egyéni vállalkozó és mennék ki lakásokba ajtót-ablakot beszerelni, ha nincs mit, mert Olaszországból már el sem indult a kamion, vagy éppen a forgalmazó ki sem nyitja a boltot. Már régen a szántóföldeken kellene dolgozni, készülni a turisztikai szolgáltatásokra, de ezek jelentős része elmarad, és ez mind növelni fogja a munkanélküliséget. A kkv szektor nem igazán rendelkezik tartalékokkal, amelyik vállalkozás pedig igen, az most fel is éli ezeket. Az csak mélyíti a válságot, hogy az eddigi gazdaságvédelmi rendelkezések nem elegendőek, és ha itt megállnak, akkor nem fogják érdemben kezelni a válságot.

HV: Milyen változások előtt áll a munkaerőpiac?

Rövidtávon nagy lesz a felfordulás, hosszabb távon pedig markáns változások fognak történni. A rövidtávú változások gyorsan le fognak zajlani, és ezek dinamikája nagyban függ a kormányzati válaszoktól és eszközöktől. Kicsit úgy tűnik nekem, hogy a kamara és a szakminisztérium is bedobta a gyeplőt a vágtató lovak közé, és bíznak benne, hogy majd vége lesz ennek az egész rémálomnak, kicsit magyarázkodunk és megyünk tovább...

A bérek átvállalása későn jött (csak májustól él a program!), ahogy korábban mondtam, a kkv szektor nem tudott eddig várni, akit lehetett elküldtek. Ráadásul a támogatást összekötötték mindenféle bürokratikus lépéssel, mit hogyan kell elszámolni, bizonyítani, és heteket adtak a döntésre. Erre nincs idő, sok cég nem fog ezzel bajlódni, inkább leépít.

A kötelező képzés eléggé nonszensz, hiszen a kamara elnöke tudja a legjobban, hogy a szak- és felnőttképzési rendszer nincs erre felkészülve, ráadásul válsághelyzetben nem a tanulás lesz a legfontosabb attitűd. Az egykori regionális képző központokat leépítették, ezekből lettek a TKKI-k, amelyek ma már gyakorlatilag kiüresedtek, holott most lehetne a felszabaduló munkaerőt átképezni. A szakképzési centrumok örülnek, ha a digitális oktatást megoldják valahogy, a felnőttképző cégek pedig nem fognak tudni 8-10 hónapos, OKJ-ben szereplő szakképesítés megszerzésére irányuló tanfolyamokat elindítani. Elengedtük a munkanélküliek kezét, és itt nem csak a 3 hónapos fizetésbeli ellátásról beszélek.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Egyrészt fontos lenne a 3 hónap felemelése legalább 6 hónapra, és ezzel együtt a juttatások növelése is, mert ez nagyobb biztonságot adna. Másrészt fontos lenne a támogatott munkába állás felpörgetése, ami hasonlítana kicsit a közmunkára, csak itt a vállalkozói kör is bevonható lenne.

Ha valaki regisztrált álláskeresőt szeretne alkalmazni, kapjon automatikusan 90%-os, 3-6 hónapra szóló bértámogatást. Így lehetne "levezetni" legalább egy részét a munkanélkülieknek, természetesen megerősítve emellett az önkormányzatok és a nonprofit szektor közmunkaszervezési feladatait (amit szintén elfelejtett a kormányzat megtenni). Rögtön kiderülne, hogy mely területeken kell a munkaerő. De még rengeteg egyéb eszköz is rendelkezésre állna. Hosszabb távon én mindenképpen azt várom, hogy a munka világa rugalmasabb lesz, elterjedtebb lesz a home-office, bedolgozás és a távmunka. Most kiderült sok vállalatnál, hogy eddig húzták-halasztották az ilyen jellegű döntések meghozatalát, és most, amikor gyorsan és kényszer hatására kellett dönteni, kiderült, hogy megmaradt a cég, biztosítva vannak a munkafolyamatok, van kapacitás a munkaszervezésben. Tavaly tavasszal csináltunk egy felmérést a régió cégeinél az atipikus foglalkoztatásra vonatkozóan. Kiderült, hogy az elterjedésük visszahúzó tényezője a munkatárs feletti kontroll érvényesítése és a bizalmatlanság.

Ezt most fel kellett adni. Másik meghatározó folyamat lesz a beszerzési láncok újragondolása. Ezeket egyrészt rövidíteni kell, másrészt nem lehet a beszerzésben csupán 1-2 cégnek kulcsfontosságú szerepe, mert ha itt gond akad, akkor az egész láncolat megborul. Ez akár még a helyi kkv szektornak is jól jöhet. Fontos folyamat lehet az automatizáció még nagyobb térnyerése, az emberi (elsősorban fizikai) munkaerő még nagyobb arányú kiváltása a munkafolyamatokban. Ez a folyamat egyébként is tart, de most hatalmas lökést kaphat a jelenlegi tapasztalatok miatt.

Ha az interjú többi része is érdekel, akkor az egész cikket elolvashatod a HelloVidék oldalán!

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 16. kedd
Csongor
16. hét
Április 16.
A hang világnapja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem