8 °C Budapest

Koronavírus-járvány: az ország rengeteg pontján egyedi korlátozások léptek életbe

MTI
2020. április 15. 22:01 3 perc

A vásárlásra vonatkozó kormányzati előírásokhoz hasonlóan a helyi piacokra is életkori időkorlátozásokat vezetett be több vidéki önkormányzat. A településeken védőmaszkokat osztanak, és általános fertőtlenítésbe kezdtek.

Szolnokon a Széchenyi és az Ady Endre úti piacon már érvényes az új rend: a 65 évnél idősebbek csak reggel 8 és 10 óra között vásárolhatnak.     

Tiszafüreden keddtől a 65 év felettiek csak 7 és 10 óra között látogathatják a vásárcsarnokot.

Hidvégi József, Fonyód polgármestere szombattól fordított az eddig bevezetett látogatási renden a város piacán. A helyi rendelkezés szerint 7-9 óra között csak a 65 év felettiek, majd 9-14 óra között a 65 év alattiak látogathatják a dél-balatoni település piacát.

Hódmezővásárhelyen húsvétvasárnaptól kötelezővé tették a piacon a maszk viselését, a vásárlóktól azt kérik, ennek hiányában kendővel vagy sállal takarják el a szájukat és az orrukat.

Szentesen a Rákóczi Ferenc utcai piacon szombattól belépéskor kötelező a kéz- és lábfertőtlenítés, az árusoknak pedig előírták a gumikesztyű és a maszk viselését. Azoknak, akik nem rendelkeznek ilyennel, az önkormányzat biztosít védőeszközt.

Csongrádon a piac vásárlóinak szombattól kötelező a maszk viselése, amelyet szükség esetén az önkormányzat biztosít a vevőknek.

Marcaliban Sütő László polgármester engedélyt adott a piac megnyitására április 17-étől a marcali és marcali járási őstermelők, valamint a lakosság előtt kertészeti, mezőgazdasági, élelmiszeripari termékek árusítására és vásárlására. A piac péntekenként 6 és 12 óra között lesz nyitva, a 65 évesnél fiatalabbak 6 és 10, az idősebbek 10 és 12 óra között látogathatják.

Kaposváron megkezdődött a lakosságnak szánt szájmaszkok csomagolása. Szita Károly polgármester szerdán a Facebook-oldalán adta hírül, hogy a mosható, vasalható védőeszközöket csütörtöktől dobják be a kaposváriak postaládájába. A városvezető korábban azt közölte: az önkormányzat célja, hogy ne csak az egészségügyi és szociális dolgozóknak, továbbá az időseknek segítő önkénteseknek, hanem minden lakosnak legyen szájmaszkja.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Szolnokon az önkormányzat szervezésében eddig húszezer maszkot osztottak ki. Legközelebb szombaton, a nagyobb áruházak, üzletek és a piacok előtt osztanak újra maszkokat - közölte Facebook-oldalán Szalay Ferenc polgármester, aki arra kérte a lakosokat, hogy lehetőleg az üzletekben vásárlás közben is hordjanak maszkot. Szólt arról, hogy április 20-tól elkezdődik a városban a padok, közterületek fertőtlenítése a patikák, szociális intézmények, gyermekellátást biztosító intézmények környékén, forgalmas tereken.

Pécsen megkezdődött annak a 150 ezer textilmaszknak a kézbesítése, amelyek közül a pécsi önkormányzat a baranyai megyeszékhely háztartásaiba juttat el. Péterffy Attila, a megyeszékhely polgármestere korábban jelezte: a mosható maszkokat tartalmazó borítékokban elhelyeztek egy használati útmutatót és egy levelet, amelyben arra kérik a pécsieket, hogy lehetőség szerint maradjanak otthon, de lakásukon kívül mindenképpen használják a védőeszközöket.

Vass Péter, Szigetvár polgármestere a település honlapján arra kérte a társasházak közös képviselőit, hogy naponta egyszer gondoskodjanak a lépcsőházak fertőtlenítőszeres takarításáról a vírus terjedésének megelőzéséért, illetve lassításáért.

Miskolcon 120 ezer védőmaszkot oszt ki a helyi családok között az önkormányzat, így minden család ingyen jut két-két mosható, fertőtleníthető, többször használható szájmaszkhoz - közölte a polgármesteri hivatal az MTI-vel.

Csurgó honlapján azt írták, hogy eddig 630 mosható, fertőtleníthető szájmaszkot juttattak el a lakosokhoz az önkormányzat és helyi szociális intézmények összefogásának eredményeként. Jelezték, szájmaszkok továbbra is igényelhetők, a védőeszközt ingyenesen biztosítják a csurgóiaknak.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 2. hétfő
Achilles
45. hét
November 2.
Halottak napja
November 2.
D-vitamin nap
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. november 2. 07:02